hulladékkezelés

Raisz Anikó: Magyarország sokat haladt előre a körforgásos gazdaság megvalósításában

Magyarország sokat haladt előre a körforgásos gazdaság megvalósításában – hangsúlyozta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában azt követően, hogy előadást tartott Tapolcán a Business Days 2023 – Úton a körforgásos gazdaság felé rendezvényen.

AM: kedvezőbb hulladékkezelési díjakkal segíti a kormány a szőlő-bor ágazatot

A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a tárca közleménye szerint.

Hét tonna hulladéktól mentesült ismét a Tisza-tó

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és rekord mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa.

Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladóval ellátott palackja a Tiszán

Egy hét alatt csaknem 300 kilométert tett meg a Tiszán a PET Kupa egyik jeladóval ellátott palackja, hasznos adatokat szolgáltatatva a folyón úszó hulladék útjának kutatásához és a folyótisztító akció sikeréhez – közölte a kezdeményezés szervezője az MTI-vel.

Több mint hetvenmillió forintból számoltak fel illegális hulladéklerakókat Szekszárdon

Idén 72 millió forintot fordított illegális szemétlerakók felszámolására a szekszárdi önkormányzat, amely újabb, 6,2 millió forintos támogatást nyert el az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatán hulladéklerakók megszüntetésére – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

9 tonna hulladékkal kevesebb van a Bodrogban

Rekord mennyiségű hulladékot gyűjtöttek a Bodrog Sárospatak és Bodrogkeresztúr közötti szakaszán a PET Kupa csapatai.

A MÁV elszállította az illegális hulladékot az egyik legfertőzöttebb területéről

A MÁV elszállította a hulladékot az illegális szemétlerakás szempontjából országosan is az egyik legfertőzöttebb területének számító helyszínről, a Budapest XIV. kerület Francia útról – közölte a MÁV  az MTI-vel.

ITM: folytatódik az ország megtisztítása az illegálisan lerakott hulladéktól

Nagy érdeklődéssel zárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) illegális hulladéklerakók felszámolását célzó pályázata: a Tisztítsuk meg az országot! program részeként meghirdetett kiírásra 370 pályázat érkezett, több mint 5,5 milliárd forint támogatási igénnyel – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az ITM közleménye szerint.

ITM: több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel eddig a Tisztítsuk meg az országot! programban

A kormány 2020 februárjában hirdette meg a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek egyik fontos célja Magyarország megtisztítása az évek alatt felhalmozódott illegális hulladéktól.

Illegális hulladéklerakók felszámolása – január végéig még beadhatók a pályázatok

Még két hétig lehet jelentkezni a Tisztítsuk meg az országot! program pályázatára.