Villámaszályokra is készülhet a magyar mezőgazdaság
Sokkal nehezebb előrejelezni és egyre több lesz belőle.
Sokkal nehezebb előrejelezni és egyre több lesz belőle.
Az időjárási feljegyzések kezdete óta nem látott heves esőzés öntötte el Kína déli területeit, Hongkongban a tájfunok okozta szélsőséges időjárás egy ember halálát és 83 ember sérülését okozta.
Idén augusztusban a régiónkban olyan viharok tomboltak, amelyek több országban is jelentősen megrongálták az elektromos hálózatot.
Jelenleg is zajlik Budapesten a 19. Atlétikai Világbajnokság, miközben másodfokú hőségriasztás van érvényben az egész országban.
Míg hetvenes-nyolcvanas években az ország egy kis részét leszámítva 20 év alatt egyetlen tartós hőhullámot sem találtunk, napjainkra ez jelentősen megváltozott.
Az NREL szerint a tetőbe integrált napelemek felszerelése 7%-kal kevesebb munkaerőt igényel, mint a hagyományosak, bár az új technológiák és az ellátási láncok fejlődése a felújítások során továbbra is magas időigényt jelent, és az épületbe integrált fotovalitika költségei még mindig magasabbak a vártnál.
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
Viharok okoztak energiaellátási és közlekedési zavarokat Lengyelországban, az illetékes kormányhivatal (RCB) közleménye szerint hétfő reggelre több mint 14 ezer háztartás maradt áram nélkül, késett sok vonat, a szél házakat rongált meg.
Az Alföldön és a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, a kukoricának bőséges csapadékra lenne szüksége a szemek képződéséhez, majd növekedéséhez – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Több tízezren áram nélkül maradtak Szlovéniában azt követően, hogy kedd este esővel, villámcsapásokkal és orkánerejű széllel kísért viharhullám vonult át az országon, tetőket tépett le, fákat csavart ki és villanyvezetékeket szakított le – közölte a polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal szerdán.