ivóvíz

Több mint ötszáz katalán településen vezetnek be vízkorlátozást a szárazság miatt

Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek – közölte az El País című újság szerdán.

Izrael és Jordánia összefogott a Jordan folyó megmentéséért

Izrael és Jordánia képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá a Jordán folyó megőrzéséről és védelméről csütörtökön az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Romániában több mint 650 településen korlátozták az ivóvízellátást a szárazság miatt

Romániában a csökkenő víztartalékok ellenére biztosított a nagyvárosok ivóvízellátása, de 668 kisebb településen már korlátozni kellett a ivóvízellátást a szárazság miatt – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a román országos vízügyi főigazgatóság (ANAR) közleményét ismertetve.

Ellenáll a válságnak a vízellátás Bécsben

Ősziesen hulló sárga falevelek és kiégett mezők csúfítják el a nyári tájat Európa-szerte. A klímaválság okozta aszály nem kíméli szomszédainkat sem.

Hőség – Ivókutakkal és a strandok hosszabb nyitvatartásával is segít a főváros

Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.

Palkovics: Magyarországnak van elegendő vize

Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk – emelte ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este Győrben, a Víz, amit akartunk elnevezésű ünnepségen.

A Pó-alföld városaiban megkezdődött az ivóvízfogyasztás szabályozása

Az észak-olaszországi Piemont és Lombardia tartomány 125 önkormányzatában életbe lépett a vízfogyasztás korlátozása Pó folyó medencéjét sújtó aszály miatt – jelentette a Corriere della Sera napilap.

Hetven éve nem volt ennyire alacsony a Pó vízszintje

Hetven éve nem volt ennyire alacsony a Pó vízszintje. Az évszakhoz képest magasabb hőmérséklet és a tartós csapadékhiány okozta vízhiány miatt a Pó-alföldön található településeken éjszakai vízkorlátozás léphet életbe – jelentette az Il Secolo XIX napilap vasárnap.

Napenergia segítségével lesz iható a tengervíz

Az MIT csapata olyan sótalanító eszközt hozott létre, amely áramhálózat nélkül is képes működni.

Ivóvizet készítenek napelemek segítségével

Rengeteget segíthet egy új technológia azokon a közösségeken, amelyek küzdenek a tiszta vízért: egy passzív napelemes rendszer párologtatás segítségével varázsolna sós vízből akár iható minőségű vizet is.