környezetvédelem

Az ipar és a nagy állattartó gazdaságok szennyezésének csökkentéséről szavaztak

A legszigorúbb elérhető kibocsátási szintek válnak kötelezővé az érintett ágazatok számára.

EM: először termeltek 3000 megawatt felett a hazai ipari naperőműparkok

A Mavir bruttó üzemirányítási adatai szerint szerda délelőtt tartósan meghaladta a 3000 megawattot az 50 kilowatt (kW) feletti méretű napelemes rendszerek összes teljesítménye Magyarországon – írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.

60 perc, ami létfontosságú – március 23-án ismét Föld órája

Dedikált napja, világnapja ma már megszámlálhatatlanul sok csoportnak, fogalomnak, kezdeményezésnek van, azonban létezik egy olyan nap az évben, amikor csupán 1 órára koncentrálódik a világ figyelme: a Föld órája, ami sosem volt aktuálisabb, mint manapság. De mit is üzen a Föld órája nekünk, és mit lehet tenni 60 percben – vagy azon túl – a bolygóért?

A MET-csoport három nagy európai megújulóenergia-ipari szövetség tagja lett

A MET-csoport három nagy európai megújulóenergia-ipari szövetség tagja lett – közölte az energiavállalat az MTI-vel csütörtökön.

Hogyan készüljünk az enyhe tél után a növények védelmére?

A HungaroMet szerint is rekord enyhe hónap volt a február, az időjárás, a hőingadozás a kórokozók és kártevők áttelelésének is igen kedvező volt. Itt a tavasz, így az Év Agrárembere díj növényvédelmi kategóriájának idei győztese beszélt arról, hogyan látja a hazai növényvédelem helyzetét.

Alvási idő és minőség, turbulencia, villámlás, aktív vulkánok a gleccserek helyén, ezekre is hat a klímaváltozás

A klímaváltozás mindenki számára nyilvánvaló hatásai általában a megváltozó évszakokhoz vagy szélsőséges időjárási eseményekhez köthetőek. Ebben a cikkben négy olyan területet hozunk, amikre nem biztos, hogy először gondolnánk, de hat rájuk a klímaváltozás.

Sokkal több ruhát vásárolunk, mint 20 éve

Az EU évente 12,6 millió tonna textilhulladékot termel, aminek többségét elégetik, exportálják, vagy hulladéklerakón végzi.

Bölcs vízgazdálkodás a Dráva mentén

Az ártereinkkel való együttélés, folyóink ismerete és az ártér nyújtotta lehetőségek feltárása a helyi gazdálkodás és fennmaradás záloga. A közel 6 éven át a WWF Magyarország vezetésével zajló WiseDrava LIFE projekt horvátországi és magyar partnerek együttműködése révén valósított meg élőhely-helyreállításokat Dráva menti mintaterületeken, amivel egyre súlyosbodó problémákat sikerült hatékonyan kezelni.

Csak hét országban maradt a határérték alatt a levegő szállópor-koncentrációja 2023-ban

Bangladesben, amely a 2023-as listán a világ legszennyezettebb levegőjű országának számított, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott határérték 15-szöröse volt tavaly a levegő szállópor-koncentrációja a svájci IQAir légtisztasági vállalat legújabb, immár hatodik éves jelentése alapján. A WHO határértéket tavaly csak hét ország nem lépte túl a cég honlapján kedden publikált kimutatás szerint.

MTT: kiemelt feladat a hazai talajok termőképességének megőrzése

Az ország mintegy félszáz pontján figyelemfelkeltő kampánynapot tart szerdán a Magyar Talajtani Társaság (MTT). A termőtalaj állapotára és fontosságára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét – jelentette be keddi közleményében az Agroinform.hu.