korszerűsítés

Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a meglévő épületek felújításának ösztönzését célzó európai polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a meglévő épületek felújítását és átalakítását ösztönző európai polgári kezdeményezést, amely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli végrehajtó testületet, segítse elő a felújítási munkákat és támogassa az építési anyagok újrafelhasználását – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

V. Németh Zsolt: 200 milliárd forint értékben hajtottak végre víziközműveket érintő beruházásokat idén

Kétszázmilliárd forintos nagyságrendben hajtottak végre víziközművekkel kapcsolatos beruházásokat idén, ennek mintegy fele rekonstrukció volt – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára kedden Szolnokon, ahol a Nemzeti Vízművek Zrt. üzembiztonsági raktárát és havária-eszközparkját adták át.

EM: módosul az otthonfelújítási program felhívása

Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.

Fábián Gergely: ütemezetten halad az Otthonfelújítási program, a regisztrált termékek, kivitelezők és tanácsadók listája folyamatosan bővül

Megnyílt a regisztráció lehetősége az Otthonfelújítási program megvalósításában kivitelezőként és tanácsadóként opcionálisan bevonható vállalkozások számára is. Azon igénylők, akik bizonytalanok, hogy saját maguk képesek-e megtervezni a 30 százalékos primer energia-megtakarítást – ami a pályázat primer feltétele – elérő fejlesztéseket, tanácsadóhoz vagy integrátorhoz fordulhatnak, akik a szakmai tanácsadás mellett a megvalósítás lépésein is átsegítik a pályázókat – ajánlotta kedden kiadott közleményében Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.

BKK: megújul a Margit hídi kerékpárút

Felújítják a Margit hídi kerékpárútat: új bevonatot kap és újrafestik az útburkolati jeleket – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Lakossági fűtéskorszerűsítési támogatásra szóló pályázatot hirdet a Daikin

Magyar ingatlantulajdonosoknak nyújt vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési támogatást a Daikin Hungary Kft., a pályázati program teljes keretösszege 150 millió forint – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

OTP: a legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást

A legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást, de napelemet vagy hőszivattyút is sokan vennének a hétfőtől igényelhető forrásból – közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.

MBH Bank: mintegy 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg az Otthonfelújítási programban

Az MBH Bank szakértői szerint az Otthonfelújítási programban mintegy 20 ezer lakás korszerűsítése valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által biztosított forrásokból – ismertette Ginzer Ildikó, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

NGM: Otthonfelújítási program – elérhető a kulcstermékek listája

Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája – jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az EU tíz ország, köztük Magyarország energetikai kezdeményezését támogatja

Az Európai Bizottság az uniós Modernizációs Alapon keresztül 2,9 milliárd eurót (mintegy 1160 milliárd forint) folyósított tíz uniós tagállamban, köztük Magyarországon megvalósuló, összesen 39 energetikai kezdeményezés támogatására – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.