lítium-ion akkumulátor

Sétálással tölthetjük fel telefonjainkat

Elektromos készülékeink, mint például okostelefonjaink az évek alatt egyre erősebbek lettek, azonban az akkumulátorok teljesítményében nem történt ekkora robbanásszerű növekedés. Éppen ezért szinte állandóan egy töltő közelében vagyunk, de egy startup talán megtalálta a tökéletes megoldást: séta közben tölthetjük telefonunkat.

Lítium-ion akkumulátor eldobott üdítősüvegből

A UC Riverside egyetem kutatói megalkottak egy olyan módszert, amivel az eldobált üvegekből lítium-ion elemekké tudják alakítani. A módszer amellett, hogy rendkívül jó hír a környezetnek elképesztően hatékonynak is bizonyult, hiszen akár négyszer több energiát is képes tárolni, mint egy szokványos elem, ráadásul sokkal tovább működik.

Az 1 millió forintos elektromos roller

A Scuddy Sport nem éppen a legolcsóbb elektromos közlekedési eszköz, de a használóik eddig kivétel nélkül pozitívan nyilatkoztak róla.

Peugeot 208: Egy izmozó hibrid készül bemutatkozni

A francia autógyártó is folyamatosan kísérletezik a különböző hibridrendszerekkel, melyek az ideálisabb fogyasztás mellett a tisztább jövőt szolgálják.

Nanovirágok a tiszta energiáért

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói germánium-szulfidból (GeS) nanovirágokat hoztak létre, amelyek alkalmazása a jelenleg használtaknál sokkal több energiát felvenni képes, újgenerációs napelemeket és lényegesen hatékonyabb energiatárolást ígér.

Öntöltő akkumulátor

A Georgia Tech kutatói olyan akkumulátort hoztak létre, amely egyszerre képes a mechanikai energiát felvenni és elraktározni, vagyis önmagát tölti. A hagyományos eljárásokkal ellentétben a technológia az energia árammá alakításának lépését átugorja, a mechanikai energiát közvetlenül kémiai energiává alakítja.