Magyarország

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek teljesítménye

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű háztartási kiserőmű csatlakozott a villamosenergia-hálózatra – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.

Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét Felsőzsolcánál

Magyarország legnagyobb naperőművét építette meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában, a kilencmilliárd forintba került, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítményt pénteken adták át, az erőműbe csaknem 74 ezer darab polikristályos napelemtáblát telepítettek.

Megkezdte működését a MET-csoport százhalombattai naperőműve

Megkezdte a kereskedelmi termelést a MET százhalombattai naperőműve a sikeres próbaüzem után – közölte a MET-csoport pénteken az MTI-vel.

Napelemeket telepít a MOL

A MOL ügyvezető igazgatója még március 1-jén jelentette be, hogy három ipari telephelyén napelemeket fognak telepíteni 2018-ban.

2017 egy szélsőséges időjárással teli év volt

Az elmúlt napokban szokatlanul meleg, tavaszi időjárást tapasztalhattunk Magyarországon. Persze ennek közvetlenül nincs köze a globális felmelegéshez, de érdekes áttekinteni a Copercicus Climate Change Services (C3S) progrmam adatait és az OMSZ közleményét, mert kis hazánkat is bizony keményen érinti a klímaváltozás.

Így kell kihasználni 32 négyzetmétert – galéria

A jó helykihasználás elengedhetetlen, ha kicsi lakásokat kell hatékonyan berendezni. És apró lakásokban hazánkban sincs hiány, ez a csodálatosan kinéző lakás ugyanis Budapesten található.

Hogyan fogunk fizetni az elektromos autónkba töltött áramért?

Itthon még terjedtek el annyira az elektromos autók, mint tőlünk nyugatra, de tény és való, hogy egyre többször figyelhetünk fel a zöld színű rendszámtáblákra hazánkban. Ez a fővárosra hatványozottan igaz, főleg, mivel Budapesten található a legtöbb töltőállomás, illetve zöld rendszámú autóval mindenhol ingyenesen lehet parkolni.

Új mérce a környezetbarát sütők között: GoSun Sport és GoSun Grill

Egy solargrill, ami kizárólag a Nap energiáját hasznosítja, füstmentes, és nem égetjük meg magunkat a használata közben? Esetleg hot dog, almás pite, vagy éppen párolt lazac lenne a menü a kertipartin? A GoSun Sport és GoSun Grill nem ismer lehetetlent.

Háromszáz millió műanyag zacskóba fullad bele Magyarország

Az emberiség egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája a sok műanyag termék, kiváltképpen a műanyag zacskók. A fogyasztók javarésze minden egyes vásárlásnál új zacskót vásárol, ahelyett, hogy a korábban megvett, otthon a szekrény alján lapuló bevásárlótáskát használná. Ezzel a pusztulás szélére sodorva a Földet.

Megállapodott a Nemzeti Megújulóenergia-platform

A gazdaságnak nem közömbös, hogy milyen forrásból származó energiát használ, a tárca célja, hogy a megújuló energia nagyobb szerephez jusson – mondta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervkoordinációért felelős államtitkára a Nemzeti Megújulóenergia-platformmal kötött stratégiai megállapodás aláírásakor.