megújuló energia

Erős pezsgés a naperőművek piacán

Élénk a naperőművek tranzakciós piaca, azonban az állam által nemrég bejelentett, az MVM számára a külföldi tulajdonszerzés esetére létesített elővételi jog fékezheti ezt.

EM: közel kétszeres támogatási igény érkezett be ipari energiatárolók létesítésére

A hazai vállalkozások február 5-ig nyújthatták be kérelmeiket az ipari energiatárolók telepítését 62 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programra. Az első adatok szerint a határidőig 116 pályázat érkezett be összesen közel 115 milliárd forint igénnyel – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.

Minden házat érint a kormány energiatanúsítvány változtatása

2024 januárjától kezdve Magyarországon minden ingatlan eladása, bérbeadása és új épületek kivitelezésekor energetikai tanúsítvány előírás lesz.

AM: jövőnk záloga a 2,3 millió hektárnyi magyar zöld erdővagyon gondozása

Mintegy 2,3 millió hektár az ország erdei fafajokkal borított területe, amely fennmaradását, valamint gyarapodását a fenntartható erdőgazdálkodás és a mögötte lévő erdőtudomány biztosítja – mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti Tudományos Konferencián, a Soproni Egyetemen, hétfőn az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

Erősíti hidrogénalapú fejlesztéseit a Peugeot

A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződés szükséges – közölte a cég pénteken az MTI-vel.

Magyarország a megújuló energiákra és a nukleáris energiára alapozza a jövőjét

Az áram-, és a földgázárak ingadozása miatt Magyarország a megújuló energiákra és a nukleáris energiára alapozza a jövőjét – jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Kiskunhalason.

Mutatjuk hogyan keresnek euró milliókat dán cégek a magyar árampiacon

A Dániában bejegyzett cégeket az időjárást figyelő robotok segítik.

A zöldáramot előállító NAP Nyrt. a tavalyinál 15 százalékkal nagyobb termelést tervez idén

A tavalyi eredményeket 15 százalékkal meghaladó termelési előrejelzéssel kezdi az évet a NAP Nyrt., a prognózis szerint idén 68 264 megawattóra (MWh) villamos energiát termelnek majd – közölte a zöldáramot előállító társaság csütörtökön az MTI-vel.

Energiaközösség alakul Bábolnán

Az önkormányzat vezetésével Bábolnán alakul meg az ország első, üzemszerű működésre képes és hivatalosan bejegyzett, jórészt napelemekre alapuló energiaközössége – közölte a település polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

20 ezer család kaphat 5 milliós napelem támogatást

A Napenergia Plusz Program első hetének mérlege több mint 21 ezer jelentkezés – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-vel.