mezőgazdaság

NAK: az erős európai mezőgazdaság mindannyiunk érdeke

Az erős európai agrárium stratégiai kérdés nem csak a gazdák, hanem valamennyi uniós állampolgár számára, amit az Európai Bizottságnak minden eszközzel segítenie kell. Erre hívták fel az uniós döntéshozók figyelmét az európai agrárium meghatározó szervezeteinek vezetői a szeptember 5-6-i budapesti KAP Konferencián – közölte pénteki közleményében a kamara.

Az EU megreformálná a közös agrárpolitikát

Az EU szerdán agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.

Energiaügyi Minisztérium – A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál

A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál – közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Az idén 33. alkalommal rendezik meg a Farmer Expót Debrecenben

A tudástranszfer jegyében rendezik meg az idén immár 33. alkalommal a Farmer Expót, amelynek helyszíne a debreceni egyetem Böszörményi úti campusán lesz augusztus végén – jelentette be Vaszkó László vásárigazgató sajtótájékoztatón kedden Debrecenben.

AM: nemzetközi figyelem szegeződik a magyar kertész ágazatra

A magyarországi kertészetek, benne az alma- és körtetermesztők nemzetközi elismertségét jelzi, hogy az Alma- és Körte Világszövetség, a WAPA Magyarországon rendezi meg a Prognosfruit nemzetközi konferenciáját – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a rendezvény budapesti megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Litván tolvajok fosztogattak magyar mezőgazdasági vállalkozókat

Több tízmillió forintos kárt okozott az a két litván tolvaj, aki magyar mezőgazdasági vállalkozók traktorjainak GPS-antennáit és monitorait lopta el több helyen az országban – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Rovarölőszer hatására kevésbé találják meg a virágillatokat a poszméhek

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) kimutatta, hogy a rovarirtószerrel kezelt poszméhek később indulnak megkeresni, és kisebb valószínűséggel találják meg a tesztelt virág-illatanyagot.

Befejeződött a nyári aratás

Néhány kisebb terület kivételével június 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – közölte Feldman Zsolt.

A mezőgazdaságban alkalmazható mobil építészeti megoldást dolgozott ki a Sparktech Kft. az NKFI Alap támogatásával

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI) több mint 743 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával automatizált, helyi alapanyagokra és melléktermékekre alapozott mobil építészeti megoldást dolgozott ki a Sparktech Innováció Kft. a mezőgazdaság számára.

Agrárminiszter: a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben

A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség megtartásában, valamint a természet védelmében, és ezen keresztül a teremtett világ értékeinek megőrzésében – mondta Nagy István agárminiszter szerdán a Soproni Egyetem Központi Tanévzáróján és az Erdőmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén az Agrárminisztérium közleménye szerint.