Olimpia

Kidobott telefonokból készítik a 2020-as olimpia érmeit

A tokiói olimpia szervezői a tervek szerint 8 tonna hulladékot szeretnének összeszedni, hogy ezek felhasználásával készítsék el az érmeket.

A Nissan önvezető taxit tesztel Japánban

Kevés országról mondható el, hogy olyannyira felszerelt volna a legújabb technológiával, mint Japán, ahol most a 2 év múlva megrendezésre kerülő olimpia miatt amúgy is felgyorsult, a lassúnak aligha nevezhető technikai élet.

Repülő autó gyújthatja meg az olimpiai lángot Tokióban

“Ahová megyünk ott nincs szükség utakra.” Hangzott el az ominózus mondat az 1985-ben megjelent Vissza a jövőbe című film első részének végén, ahogy a Doki az egekbe emelte az időgépet. A második részben láthattuk, hogy hogyan is képzelték el akkor 2015-öt, önbefűzős cipőkkel, önszárító kabátokkal és repülő autókkal. A híressé vált cipőt ugyan megcsinálta a Nike, de se méretbeállító ruhát, se égbe szálló autókat nem kaptunk addigra, ez viszont éveken belül változhat, már ami az autókat illeti, sajnos a dupla nyakkendőre még várnunk kell.

Elektronikus szemétből készül majd a 2020-as olimpiai érem

Az állandóan gyorsuló technológiai újításokkal még nem sikerült teljesen felvennünk az ütemet, ami ahhoz vezet, hogy rengeteg elektromos szemetet generálunk. A 2020-as tokiói olimpia érmei azonban egy apró lépést tesznek ennek megállításában.

Ilyen lesz az olimpia 4 év múlva

Amikor 1964-ben Japánban rendezték meg az olimpiát, az ország a felkészülési idő alatt egyetlen dolgot tartott szem előtt: a “mottainai” koncepcióját, ami magyarul annyit tesz, “ne pazarolj”. Ennek szellemében alkották meg a játékok idejére a Tokaido Shinkansen vonatot, ami akkor forradalmasította a közlekedést. A 2020-as olimpiának is ugyan ezzel a mottóval vágnak neki, vagyis, hogy ne csak az olimpia idejére gyártsanak dolgokat, hanem maradandót alkossanak, és mindezt persze a lehető legolcsóbban, elkerülve a 2014-es Sochi-ban rendezett téli olimpia rossz hírnevét, miszerint 51 milliárd dollárba került a teljes esemény megrendezése, és így sem készültek el a szállodák időre, amik azóta üresen állnak.

Lélegzetelállító kép az olimpia légszennyezéséről

Az olimpia idén is rengeteg érdekességgel szolgált már számunkra, de szó szerint a leglélegzetelállítóbb az az a kép, amit a NASA most mutatott meg mindenkinek.

Slide: a világ legmagasabb, leghosszabb csőcsúszdája

A világ leghosszabb, legmagasabb csőcsúszdája az Anish Kapoor szobor körül tizenkét alkalommal is körbe fordul, így lenyűgöző kilátást nyújt a parka a 40 másodperces út alatt. Az emberek sebessége akár a 24 km/h-t is elérheti. A jegyek már megvásárolhatók: 20 dollárnál egy picivel több a felnőtteknek, de a jegy tartalmazza a belépést az ArceloMittal kilátóba […]

Ilyen lehet az új, zöld olimpiai stadion

Nem sokkal azután, hogy kiderült, Japán ad majd otthont a 2020-as olimpiai játékoknak, a világhíres sztárépítész, Zaha Hadid bemutatta terveit az új tokiói Nemzeti Olimpiai Stadionra.

MOB – Megalakult a környezetvédelmi bizottság

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) környezetvédelmi bizottsága, melynek elnöke Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó lett.

Olimpiai rekord újrahasznosításban

A Coca-Cola 10,5 millió, az Olimpia és a Paralimpiai Játékok helyszíneiről származó flakont hasznosított újra – a cég célja az volt, hogy a sportesemények idején üdítős palackjai negyedrészt újrahasznosított anyagból készüljenek.