természet

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium – közölte a társaság az MTI-vel.

AM: folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések; folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete – közölte a Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Agrárminisztérium: továbbra is óriási az érdeklődés a települések fásítására

Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programjára, a 10 ezer lakosúnál kisebb települések. Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település 46 ezer fát igényelt – tájékoztatott keddi közleményében az AM.

AM: mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut az erdőkre 2027-ig

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

AM: a fenntartható növényvédelem megvalósítása a cél

Az agrárkormányzat egyetért a fenntartható növényvédelem megvalósításával, a környezeti terhelés csökkentésével, a növényvédőszer-használatból fakadó kockázatok mérséklésével, szögezte le Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a XXXII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórumon, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán, Keszthelyen – tájékoztatta a minisztérium az MTI-t csütörtökön.

Környezetvédelmi engedélyt kapott a krskói atomerőmű élettartam-hosszabbítása

Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban megkapta a környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.

AM: idén ünnepli 50. évfordulóját Magyarország első nemzeti parkja

Idén ünnepli 50. évfordulóját Magyarország első nemzeti parkja – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

NOAA: a klímaváltozás fokozta a szélsőséges időjárási események kockázatát

Friss tanulmányok szerint a klímaváltozás jelentősen fokozta a szélsőséges időjárási események kockázatát szerte a világon az elmúlt két évben – írta a The Guardian brit napilap online kiadása.

A hajótestre tapadt invazív fajok miatt Ausztrália partjainál rekedt egy óceánjáró

Az ausztrál hatságok nem engedélyezték a kikötést a Viking Orion nevű hajónak, miután a hajótestre tapadt invazív fajokat találtak – írta a BBC hírportálja hétfőn.

AM: tavaly soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg

Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.