terv

Itt a Nissan 4 alapra épülő terve

Nagy szerencséje van az elektromos autó tulajdonosoknak, ugyanis a Nissan nemrég leleplezte a 4 alappilléren álló EV (Electric Vehicle) ökoszisztémáját. A rendszer több ponton is az ilyen járművek elterjedését segíti, de egy másik módszerrel akár még azt is elérhetjük, hogy ne kelljen fizetni az elektromosságért.

Tesla 2017

A Tesla 2003-ban újradefiniálta azt, mit is jelent a fenntarthatóság egy fő szószólójának lenni. Az évek során, számtalan technológiai innovációnak köszönhetően a leglenyűgözőbb elektromos autókat tudták letenni az asztalra. Ennek köszönhetően egy jelentős változás történt az emberek személyszállítási igényeiben.

A világ legnagyobb légtisztítója

A légszennyezés a világon mindenütt komoly gondot jelent, de értelem szerűen főleg a nagyvárosoknak kell a szmog problémájával szembenéznie. Az egyik legszennyezettebb város azonban Peking, ahol a szmog mértéke tavaly 30%-kal túllépte a megengedett szintet. Ez a sűrű, már-már ködszerű szmog ihlette meg a holland művészt, Daan Roosegaarde-ot, aki megcsinálta a világ legnagyobb légtisztítóját.

Algéria jó útra lépett – hatalmas megújuló kapacitást telepít 2030-ra

Algéria is felismerte a megújuló energiák nyújtotta előnyöket: az észak-afrikai ország óriási, 22 gigawattos (22.000 megawattos) kapacitást kíván létrehozni a következő két évtizedben, a megtermelt energia jelentős részét a nemzetközi piacon értékesítené.

Videón a McLaren új szupersportkocsija

A McLaren végre videóval is szemléltette a P12 körvonalait, de természetesen ne várjunk teljes leleplezést. A rövid, de látványos teaser arra pont elég, hogy még nagyobb érdeklődés övezze a McLaren F1 utódjául titulált gépet.

Megújuló energiaforrásokra épülő hálózatok a Földközi-tenger medencéjében

Hétszázezer lakást akar fűteni Európában tunéziai napfénnyel a Desertec német alapítvány, a francia Medgrid pedig a Földközi-tenger medencéjében kíván kiépíteni megújuló és fosszilis energiaforrásokra épülő hálózatrendszert. Az elképzelések megvalósulása egyúttal több ezer munkahelyet is teremtene.