tisztítás

100 méter magas légtisztító torony épült Kínában

Hszian városában, Kínában az év elején adtak át egy közel 100 méter magas légtisztító tornyot, ami óriási méretei miatt a kutatók szerint már a bekapcsolás pillanatától nagy mértékben csökkenteni fogja a város szmog koncentrációját. Az épület azonban még koránt sincs kész, a tervek szerint még folytatni fogják az építését és a jelenleginél is magasabb lesz.

A hollandok így szeretnék megtisztítani a levegőt

A városok egyre nagyobbak, és a területükkel együtt a levegő szennyezettsége is folyamatosan nő. A fosszilis energiahordozók elégetésével a gyárak és erőművel rengeteg, nagyon apró részecskét bocsájtanak a levegőbe. A holland Envinity Group szerint ezek a kis részecskék a legveszélyesebbek és évente 400.000 ember haláláért felelősek. Ezért terveztek egy hatalmas kültéri porszívót, ami megtisztítja a levegőt.

A világ legnagyobb légtisztítója

A légszennyezés a világon mindenütt komoly gondot jelent, de értelem szerűen főleg a nagyvárosoknak kell a szmog problémájával szembenéznie. Az egyik legszennyezettebb város azonban Peking, ahol a szmog mértéke tavaly 30%-kal túllépte a megengedett szintet. Ez a sűrű, már-már ködszerű szmog ihlette meg a holland művészt, Daan Roosegaarde-ot, aki megcsinálta a világ legnagyobb légtisztítóját.

Az amerikai Óceántakarító Projekt az év közepén egy öreg flottabázisra költözik

Az Ocean Cleanup Project további lépéseket tett az elsődleges célja felé, ami nem más, mint a Nagy csendes-óceáni szemétsziget megszünetése. Elsőként kibéreltek egy korábbi flottabázist, ahol megkezdhetik az első óriási szemét gyűjtő akciójukat. A csapat a munkát San Francisco partjainál fogja kezdeni, ami szintén bázisként fog szolgálni egy olyan esemény számára, amit már évek óta terveznek.

EcoMushroom, egy jó megoldás a rossz levegő ellen

Az utak erőseny szennyezettek a járművek miatt. Ez a levegő ha felemelkedik és elterjed, nem csak egy mérgező légkört hoz létre, de még az éghajlatváltozásban is nagy szerepet játszik. Erre találták ki az “EcoMushroom” szerkezetet, amely segíti a szennyezést lecsökkenteni.

Fák, a város ajándékai

A nyári rekkenő hőségben mindannyian tudjuk, milyen sokat jelenthet az óriási fák árnyékában meghúzódva lepihenni egy kicsit, ennél azonban sokkal több pozitívummal is szolgálnak számunkra a városban található növények.

Ismét felmérték a Csendes-óceán szemét-helyzetét

A kaliforniai Mountain View-ban tartott konferencián közölte eredményeit Boyan Slat, az Ocean Cleanup vezérigazgatója. Elmondása szerint az első felderítő repülés sikeresen véget ért, és a kapott adatok nem túl biztatóak, sőt állításuk szerint, rosszabb a helyzet, mint gondolták.

Magyar találmánnyal tisztíthatjuk a levegőt

A légszennyezettség továbbra is hatalmas gondot jelent szerte a világon. Csak, hogy a közelmúlt egyik legmegdöbbentőbb példáját említsük, Pekingben kihelyeztek egy hatalmas kivetítőt, hogy az emberek megnézhessék a napfelkeltét, mivel erre a szmoggal borított város lakóinak nem volt lehetősége. Sajnos egy ilyen korban élünk, ahol folyamatosan véres küzdelmet kell folytatni a tisztább levegőért, de egy magyar terve talán egy kis felüdülést jelenthet.