űrkutatás

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az InSight amerikai űrszonda elhelyezte első mérőműszerét a marsi talajon.

Hivatalosan is a Falcon Heavy a történelem eddigi legerősebb működő rakétája

Elérkezett annak a fontos eseménynek a napja, amiről olvashattak már egy korábbi cikkünkben, február 6-án majdnem egy évtizednyi fejlesztés után lezajlott a SpaceX Falcon Heavy nevű rakétájának legelső tesztelése. Elon Musk a SpaceX létrehozásakor azt a távlati célt tűzte ki, hogy sikerüljön megalkotni egy olyan olcsó és újrahasznosítható rakétát, amivel a jövőben emberek százai könnyű szerrel utazhatnak a Marsra.

Hihetetlen fotók a Mars felszínéről

A Curiosity – a NASA marsjárója – már több, mint 5 éve landolt a Mars felszínén, ez idó alatt körülbelül 18 km utat járt be. A Marson gyakoriak a homok viharok, ezért ritkán megfelelőek a látási körülmények, most azonban – a téli évszakban szokásos – tiszta légkörnek hála a marsjáró lenyűgöző panoráma képeket tudott készíteni.

Íme az első ízelítő a valaha készített legrészletesebb kozmosz szimulációból

A szimuláció a világegyetem történetének egy olyan pillanatáig kalauzol el minket, ameddig még soha nem mentünk vissza: az univerzum létrejöttéig. A The Next Generaiton új számítási módszereket használt fel, hogy létrejöhessen ez a szimuláció. A szimuláícióról február 1-jén a Royal Astronomical Society-ben írtak először.

A NASA 67 millió dollárt fektet be egy napenergia projektbe

Annak érdekében, hogy hatékonyabb űrhajó motorokat tervezzen a NASA, kiadott egy három éves szerződést az Aerojet Rocketdyne-nak, hogy fejlett, napenergiával működő elektromos meghajtású motort hozzanak létre nekik, amely segíthetné az űrutazást. A motorok tízszer hatékonyabbak lennének a klasszikus kémiai motoroknál és kétszer annyi erő lenne bennük, mint a mostani rendszerben. Az újítás segítené a Mars kutatást, mivel messzebb tudnának vele jutni.

A NASA Angry Birds-öt játszana a mars holdján

A NASA új típusú eszközöket kezdett fejleszteni a Phobos, a Mars holdjának feltérképezéséhez. A koncepció emlékeztet az Angry Birds-re: az új robotok egy anyahajóról rajzanak majd át a Phobosra.

Ősi folyó nyomaira bukkantak a Marson

A Reull Vallis pontosan úgy néz ki, mint a földi folyók és mellékfolyók medre. Nagyon valószínűtlennek tűnik ezért, hogy bármi más okozhatta volna kialakulását, mint egy folyékony, a vízhez nagyon hasonló összetételű és viselkedésű anyag.

Okostelefonból műhold

Amellett, hogy zöld rakéta hajtóanyagokkal kísérletezik, a NASA nemrég elindította új PhoneSat nevű projektjét: a kaliforniai NASA Ames Research Center kutatói azon dolgoznak, hogy androidos okostelefonokból miniatűr műholdakat hozzanak létre.