zajszennyezés

A hajók keltette zaj miatt krónikus stressztől szenvednek a bálnák

A hajócsavarok, a katonai szonárok és az olajlelőhelyek utáni kutatás során történő robbanások által keltett hangok vízi állatokra gyakorolt hatásáról már rég óta vita folyik: állatvédők szerint ezek a hangok megzavarják az éneklő bálnákat, sőt, akár meg is ölhetik az állatokat, ám ezt eddig a tudomány nem tudta bizonyítani. Viszont egy nemrég megjelenő tanulmány szerint a bálnák krónikus stressznek vannak kitéve az emberi tevékenységek által keltett különböző zajok miatt.

Egyre nagyobb zajban élünk, mégsem védekezünk ellene

Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban emiatt az unió lakosságának 40%-a, a magyar lakosságnak pedig 25%-a, azaz mintegy 2,5 millió ember él és dolgozik az egészséget is károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett. A környezeti és beltéri zajok káros hatásai ellen ma már korszerű hangelnyelő anyagokkal védekezhetnénk, de mégsem tesszük. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó adatai szerint ugyanis a lakás- és irodatulajdonosok, sok esetben pedig a kivitelezők sem tudják, hogy miért kell szigetelni a hangot visszaverő belső falfelületeket vagy a térelválasztó falakat.

Tatuház

A szingapúri Armadillo House egy forgalmas közúti kereszteződés és egy autópálya mellett helyezkedik el, mégis csendes és otthonos.