zuhany

Akár meg is főzhetik tojásaikat a zuhanyzók

Négy percre kellene kurtítania mindenkinek a zuhanyozást Anglia délkeleti részén az aszály miatt – javasolják a helyi vízművek, és vízálló, tojásfőzéshez használatos órákat küldenek szét a lakosságnak.

Low-tech zuhanyzó a harmadik világ számára

A harmadik világ számos részén a vízhiány és a túlélésért folytatott küzdelem mellett a melegvízben való zuhanyzás egyszerűen luxusnak számít, holott a tiszta víz és a higiénia hiánya a legrosszabb esetekben betegségek terjedéséért tehető felelőssé. Másrészről a fejlődő világ tele van a félrement high-tech „megoldások” maradványaival, és olyan félbemaradt projektekkel, melyeknek a vesztét a szükséges technológia és a szakemberek hiánya okozta.

Vízspóroló luxuszuhany

Tavaly augusztusban indult egy kickstarter kampány egy zuhanyzóról, ami luxus élményt, “ikonikus külsőt” és 70%-kal kevesebb felhasznált vizet ígért. A kampányt a Nebia indította és 8 órával az indulás után már meg is volt a 100.000 dolláros cél. Két és fél órával később? Újabb 100.000 dollár. 15 órával a kampány kihirdetése után pedig már 500.000 dollárnál jártak. Egy hónappal később pedig már több, mint 3 millió dollárjuk volt, 8.559 támogatótól. Mondanunk sem kell, azonnal munkához is láttak.