Érdekességek

Óriásvidra kölykökről mutatott be kisfilmet a fővárosi állatkert

Óriásvidra kölykökről mutatott be kisfilmet a fővárosi állatkert, az október 7-én született, Dél-Amerikában őshonos emlősök a kétperces videóban a szüleikkel együtt mutatkoznak - tudatta a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az MTI-vel.

Az óriásvidra veszélyeztetett fajnak számít, állatkerti szaporításának ezért komoly természetvédelmi jelentősége is van. Az emlősök a hazai állatkertek közül csak Budapesten találhatók, ahol jelenleg két óriásvidra kölyök él. A városligeti intézmény részt vesz a faj visszatelepítésére irányuló nemzetközi együttműködésben is. Az első visszatelepítésre szánt állatkerti születésű óriásvidra is Budapestről került Argentínába, a faj egykori természetes élőhelyére – olvasható a közleményben.

Mint írják, az óriásvidráknál a vemhesség bő két hónapig, 65-72 napig tart, a kis vidrák szeme pedig csak egyhónapos korukban nyílik ki, így az első néhány hétben ki sem mozdulnak a fészekből. A kölykök 3-4 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, jóllehet, közben fokozatosan átszoknak a szilárd táplálékra. Mivel az első hetekben a fiataloknak és a szülőpárnak is a legteljesebb nyugalomra van szüksége, jelenleg az állatkerti munkatársak közül is csak a gondozóik közelíthetik meg az óriásvidrákat.

A kommüniké emlékeztet, hogy a Dél-Amerikában őshonos óriásvidra (Pteronura brasiliensis) az egyik legnagyobb termetű vidrafaj. A kifejlett állatok akár 30 kilogrammosra is megnőhetnek, vagyis jóval nagyobbak a Magyarországon is honos eurázsiai vidráknál. A lassú folyású, gyenge sodrású folyamokat, a mocsaras, lápos területek nyílt vízfelületeit kedvelő órásvidrákat prémjük miatt korábban széles körben vadászták. Ma már természetvédelmi oltalom alatt állnak, de a korábbi vadászat miatt csökkent állomány nagysága, valamint a természetes élőhelyek zsugorodása következtében napjainkban is veszélyeztetettnek számítanak.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2014 óta tartanak óriásvidrákat. A mostani kölykök anyja, most nyolcesztendős Cumana is akkor érkezett Budapestre a Lipcsei Állatkertből. Madidi, az apaállat két évvel idősebb, de ő csak tavaly ősszel lett a városligeti intézmény lakója, és azóta is egy párt alkotnak Cumanával. Az Argentínába irányuló visszatelepítési projekt első állata épp az Alondra nevű, korábban Budapesten élt nőstény lett, aki 2019 tavaszán utazott a magyar főváros állatkertjéből a dél-amerikai Iberába, ahol egyből el is kezdődött az állat visszaszoktatása a vadonbeli körülményekhez – áll az összegzésben.