Környezetvédelem

Az EP a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentését előíró rendeletet fogadott el

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a közös kötelezettségvállalási rendelet felülvizsgált szabályait, amelyek a közúti közlekedés, az épületek fűtése, a mezőgazdaság, a kis ipari létesítmények és a hulladékgazdálkodás révén a légkörbe jutó üvegházhatású gázok (ÜHG) mennyiségének éves csökkentésére kötelez minden tagállamot - tájékoztatott az uniós parlament kedden.

A közös kötelezettségvállalási rendelet az Irány az 55 százalék című klímavédelmi csomag része, amely az európai klímarendelettel összhangban azt kívánja biztosítani, hogy az Európai Unió 2030-ra legalább 55 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsásson ki, mint 1990-ben. A 486 szavazattal, 132 ellenében és 10 tartózkodás mellett elfogadott rendelet uniós szinten 30 százalékos ÜHG-csökkentési célértéket határoz meg 2030-ra a 2005-ös kibocsátáshoz képest, a felülvizsgálat nyomán ez 40 százalékra nőne. A tagállamoknak ehhez most először nem egységesen, hanem 10 és 50 százalék közötti mértékben kellene csökkenteniük kibocsátásukat. Az egyedi 2030-as célértékek az egy főre jutó GDP-n és költséghatékonysági szempontokon alapulnak. A tagállamok ezentúl nem léphetik majd túl a számukra megengedett éves ÜHG-kibocsátási keretet sem – írták.

Az EP közleményében kiemelte: a felülvizsgált rendelkezések bezárják azokat a kiskapukat, amelyek meghiúsítanák az általános uniós szintű kibocsátáscsökkentési cél teljesülését. Ennek megfelelően korlátozzák a kibocsátáskereskedelmi egységek bizonyos ügyleteit: meg lesz szabva, hogy egy adott tagország mennyi kibocsátási egységet vihet át egyik évről a másikra vagy használhat fel jövőbeli kerete terhére, mint ahogyan az is, hogy más tagországokkal mennyit kereskedhet. A felülvizsgált rendeletet most az Európai Unió Tanácsának is hivatalosan jóvá kell hagynia. Közzétételét követően húsz nappal lép majd hatályba.