Környezetvédelem

Az elszaporodott farkasok szigorú védettségének lazítását szeretnék a német gazdák

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon - írta pénteken a The Guardian című brit lap.

A német gazdák érdekvédelmi szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy vidéken az emberek sok helyen már nemcsak az állataikat, hanem a saját életüket is féltik a túlságosan elszaporodott farkasoktól. Németországban becslések szerint 161 farkasfalka élhet, egy falkába nagyjából 8-12 állat tartozik. A falkákon kívül a hatóságok tudnak még 43 farkaspárról, valamint 21 egyedül kóborló állatról is. A farkasokat 1990-ben helyezték szigorú védelem alá, miután a 19. század végén többé-kevésbé kihalt fajnak nyilvánították. Az intézkedés következtében évről évre emelkedett a farkasok száma Németországban az utóbbi több mint 30 évben.

Bajorországban már döntés született arról, hogy a gazdák kilőhetik azokat a farkasokat, amelyek az állataikat fenyegetik. Markus Söder bajor kormányfő csütörtökön egy olyan faluba látogatott el, ahol több legelésző állattal is farkasok végeztek az utóbbi időben. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a gazdálkodás jövőjét veszélyeztetik a farkasok, amelyek populációját emiatt korlátok közé kellene szorítani. A kelet-németországi Brandenburg tartományban a gazdák szervezete – Finnországban és Svédországban már bevezetett intézkedésekre hivatkozva – azt akarja elérni, hogy minden évben ki lehessen lőni bizonyos számú farkast. Tavaly a régióban már volt rá példa, hogy különengedélyt adtak ki bizonyos esetekben, miután számos haszonállat a sorozatos farkastámadások áldozata lett. A Zöldeket képviselő Harald Ebner, a szövetségi természetvédelmi bizottság elnöke ugyanakkor úgy vélte, hiba lenne kilövési engedélyt adni a farkasokra, és a “gyors fegyverragadás” nem hozna megoldást, ráadásul uniós jogot sértene.