Környezetvédelem

Tizenkét külföldi vendégkutató kapcsolódik be a hazai kutatásokba 2023-ban

A magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő akadémiai program támogatásával újabb tizenkét nemzetközi hírű vendégprofesszor vehet majd részt a magyarországi kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben működő kutatócsoportok munkájában – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.

Megelőzhető a széncinegék postaládába fészkelése

Billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal megelőzhető a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.

Az aszály miatt a vízfelhasználás korlátozása is szükségessé válhat Olaszországban a kormány szerint

A rendkívüli aszály következményeként akár a nemzeti vízkészlet “adagolása” is szükségessé válhat Olaszországban – jelentette ki Gilberto Pichetto Frantin környezetvédelemért és az energiabiztonságért felelős miniszter a Radio24 rádióban.

Mesterséges mellékfolyóval igyekeznek megmenteni a kiszáradástól az iráni Urmia-tavat

Mesterséges mellékfolyó kialakításával igyekeznek Iránban megmenteni a világ második legnagyobb sós vízű tavát, az ország északnyugati részén lévő Urmia-tavat, a vízpótlórendszer első elemét pénteken adta át ünnepélyes keretek között Ebrahim Raíszi iráni elnök.

Hogyan spórolt eurómilliárdokat az Unió? Nap-és szélenergiával!

Ahogy az EU elkezdett elfordulni a fosszilis energiahordozóktól, úgy kapott nagyobb szerepet a szél- és a napenergia.

Újabb környezetszennyező gyárat zárnak be az erdélyi Brassóban

Újabb, már a harmadik környezetszennyező cégnek vonták be a környezetvédelmi engedélyét az erdélyi Brassóban – jelentette be pénteken Allen Coliban polgármester.

Így böjtöljön, ha a környezetnek is jót szeretne – tippek Bécsből

A böjt jót tesz testnek és léleknek, és egy kis odafigyeléssel a környezetnek is.

Rezsicsökkentés a szomszédban: tengervizet használják fűtésre egy horvát gyárban

A hajógyárban a meglévő fűtési rendszert modernizálnák tengervízzel üzemelő hőszivattyú segítségével.

Másfélfok: az elmúlt évtizedekben harmadára csökkent a hóvastagság a magyarországi hegyekben

Az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent Magyarország magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagság – írta pénteki cikkében a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

A szakértő elárulta mikortól csatlakozhatnak a napelemek a hálózathoz ismét

Úgy tűnik, belátható időn belül véget fog érni a tavaly ősszel bevezetett betáplálási stop.