Új terméket dobott piacra a Tesla
Az Elon Musk vezette Tesla, új terméket dobott piacra, amelynek ezúttal nincs köze az elektromos autókhoz.
Az Elon Musk vezette Tesla, új terméket dobott piacra, amelynek ezúttal nincs köze az elektromos autókhoz.
Cementalapú, tölthető akkumulátort fejlesztettek svéd kutatók, ennek segítségével a jövőben húszemeletes betonépítmények tárolhatják az energiát.
Németország élen jár a napenergia hasznosításában, és nagyon úgy tűnik, hogy továbbra sem tervez visszavenni a tempóból! Sőt már nem is a 2021-es tervekről, azok megvalósításáról beszélnek, hanem már a 2022-re kijelölték célokra is rálicitáltak.
A Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem konzorciuma 1,2 milliárd forint támogatást nyert el a bükkábrányi naperőmű megújuló áramtermelését hasznosító innovatív energiatároló technológia kifejlesztésére – közölte a kft. az MTI-vel szerdán.
Elon Musk cégének fő erejét még jó darabig az elektromos autók jelentik majd, de nem lenne meglepő, ha a következő nagy növekedés a cég energetikai divíziójának, a Tesla Energynek lenne köszönhető.
Innovatív energiatároló-rendszert alakított ki az E.ON Hungária csoport Zánkán, a mobil tárolórendszer segítségével a megújuló erőforrásokkal termelt áram rugalmasan tárolható és az adott igények szerint használható fel – tájékoztatta a vállalat csütörtökön az MTI-t.