reaktor

Szlovéniában népszavazást tartanak a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről

Még idén népszavazást tartanak Szlovéniában arról, hogy épüljön-e új atomreaktor a krskói atomerőmű jelenlegi, működését várhatóan 2043-ban befejező blokkjának pótlására – közölte kedden Robert Golob szlovén kormányfő, az általa szervezett nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót követően.

A román kormány kitart a kisméretű moduláris atomreaktor projekt mellett

Románia továbbra is elkötelezett az első kisméretű moduláris atomreaktor (SMR) megépítése mellett – közölte csütörtökön a bukaresti energiaügyi minisztérium.

Felmérés: a belgák kétharmada támogatja az atomenergiát

A belgiumi lakosok kétharmada támogatja az atomenergia-termelést, a nukleáris erőművek bővítését, továbbá azt is, hogy a kormány növelje a beruházásokat az atomenergiába – írta kedden a The Brussels Times hírportál az Ipsos közvéleménykutató-intézet felmérésére hivatkozva.

Együttműködési megállapodást kötött a Roszatom és a kínai atomenergia-hatóság

A gyorsneutronos reaktorok fejlesztéséről, a nukleáris üzemanyagciklus zárásáról írt alá hosszú távú együttműködési megállapodást Alekszej Lihacsov, az orosz Roszatom vezérigazgatója és Csang Ko-csien, a Kínai Népköztársaság Atomenergia Hatóságának (CAEA) vezetője Hszi Csin-ping kínai elnök oroszországi látogatása során Moszkvában – közölte a Roszatom szerdán az MTI-vel.

Energiaügyi Minisztérium: elindulnak a közbeszerzések a kelet-magyarországi erőművi blokkok megépítésére

A Tiszai Erőmű tiszaújvárosi és a Mátrai Erőmű visontai telephelyén összesen 1600 megawattnyi korszerű energiatermelő kapacitás létesülhet a növekvő áramigények kiszolgálására.

Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium

Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját – jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.

Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére

Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, a debreceni ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai egy különleges ásványcsalád, a perovszkitok tulajdonságait vizsgálták.

Váratlanul leállították Svédország legnagyobb nukleáris reaktorát

Váratlanul le kellett állítani szerdán Svédország legnagyobb nukleáris reaktorát, az Oskarshamn 3-at egy turbina leállása miatt – jelentette az SVT svéd közszolgálati televízió.

Lengyelországban három nagy atomerőművet építenek

Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Belgium végleg lekapcsolta az Antwerpen melletti Doel 3-as atomreaktort

Belgium végleg lekapcsolta péntek este az Antwerpen melletti Doel 3-as reaktort első lépésként az országban működő atomerőművek tervezett fokozatos leállításának részeként – jelentette be az Engie áramszolgáltató egyik szóvivője.