Technika

Lengyelországban három nagy atomerőművet építenek

Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

0 Ft-os villanyszámla napelem rendszerrel. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A kormányülést követő sajtókonferencián a miniszterelnök elmondta: elfogadták az első atomerőműről szóló határozatot, amelyben a kormány jóváhagyta a Westinghouse AP1000 technológiájú erőmű építését. Ez az előzetes tervek szerint az észak-lengyelországi Lubiatowo és Kopalino térségében létesül. Az első reaktort 2026-ban kezdik építeni, és 2033-ban helyezik üzembe. Legfeljebb 20 milliárd dollárba kerülhet, a finanszírozásban az amerikai fél is részt vesz. A második erőmű egy állami részesedésű lengyel magáncég, valamint a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP) projektjeként jön létre. Jacek Sasin miniszterelnök-helyettes, kincstárügy miniszter hétfőn a dél-koreai partnerekkel szándéknyilatkozatot írt alá, melynek értelmében az év végéig megvalósíthatósági tanulmány készül a közép-lengyelországi Patnówban építendő atomerőműről.

Ez az utóbbi, üzletinek minősített beruházás nem része a 2020-ban jóváhagyott lengyel atomenergetikai kormányprogramnak, mely szerint Lengyelország 2043-ig hat reaktorból álló két erőművet tervez építeni. Az első, 1-1,5 gigawatt áramot termelő reaktor után két-háromévente létesítenék a további, 6-9 gigawatt kapacitású erőműveket.

A kormányprogram részeként Morawiecki egy harmadik, szintén Közép-Lengyelországban építendő atomerőmű tervét is bejelentette. “Pontos helyét a legközelebbi hónapokban választjuk meg” – mondta el. A kormányfő támogatja kisebb, MMR és SMR típusú mikro-, illetve kis moduláris nukleáris reaktorok létesítését is. Az ilyen technológiákról a PKN Orlen, a PGE és a KGHM lengyel állami vállalatok egyeztetnek nyugati partnerekkel – mondta el. Morawiecki “a lengyel energetikai rendszer biztosítékának” nevezte az atomerőműveket. “Az ukrajnai orosz agresszió után döntéseket kell hoznunk a lengyel lakosok és cégek energiaellátásának stabil forrásáról” – jelentette ki. Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter a sajtóértekezleten közölte: a három tervezett erőmű révén 30 százalékos lehet az atomenergia részesedése a lengyel energetikai mixben.

 

mti