sivatag

A geotermikust napenergiával toldják meg

Újabb kísérlet folyik megújuló energiák hasznosításának társítására: az amerikai Nevada államban a nap- és a geotermikus energiát készülnek „házasítani”.

A szaúdiak máshogy néznek már a Napra

Hiába süt rengeteget a nap Szaúd-Arábiában, a kőolajban is rendkívül gazdag királyságban nem foglalkoztak sokat a nap energiájának hasznosításával. Valószínű, hogy ennek a korszaknak lassan vége: felavatták a sivatagi állam első naperőművét.

A tevéken közlekedő napelem

Nagy napenergetikai fejlesztési tervei vannak Algériának, már a nomád lakosságot is igyekeznek bevonni ezek megvalósításába.

Apró ház a sivatagban

Előrelátó tervezéssel és kreatív megoldásokkal a legszokatlanabb helyeken is fel lehet építeni lakóhelyeket, erre példa az a most bemutatott egyszemélyes otthon, ami ráadásul energia hatékony kivitelezéssel valósult meg.

Dubajban a napenergiára figyelnek

A fosszilis energiahordozókkal gazdagon megáldott Egyesült Arab Emirátusokban is energiaváltásra készülnek, van, ahol egyelőre elég szerényen. Dubaj energiaügyekért felelős vezetője bejelentette: 2030-ra tervezik az emírség energiaellátásának 5 százalékát megújuló energiaforrásokból biztosítani.

Elektromos autó a Dakaron

Az éves Dakar-rali általában sok kísérletezésnek teret enged, ám a lett kormány által támogatott projekt minden eddigit felülmúl: a Team Latvia egy elektromos autóval vág neki a sivatagi tereprali híresen veszélyes és barátságtalan vidékekeinek.

Emberek okozhatták a Szahara térség elsivatagosodását

A Szahara nem volt mindig olyan, mint ahogy mi ismerjük. A homokdűnék és magas hőmérséklet előtt a sivatag helyén egy füves, tavakkal teli terület volt. A tudósok korábban a Föld forgástengelyének változását hibáztatták a terület kiszáradásáért, de egy archeológus szerint az emberek a hibásak.

Épül a világ legnagyobb naperőműve

Nagyobb lesz nevadai társánál is, mind kiterjedésében, mind teljesítményében. Közel 500 000 MW/h éves termeléssel a Crescent Dunes a világ legnagyobb olvadt só kollektoros naperőműve lesz. Nevada első kereskedelmi méretű napenergia létesítménye 75 ezer lakást juttat majd tiszta, megújuló villamos energiához.

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen 2019-ben az elsivatagosodás visszaszorítására – közölték a helyi hatóságok kedden.

Európai pénzsegéllyel épül a naperőmű

A világ egyik legszegényebb országa, az Afrika közepén található Burkina Faso (egykor Felső-Volta volt a neve) a számtalan élelmiszeradomány mellett egy naperőművet is kap.