szén-dioxid

Hároméves a MÁV-START szén-dioxid-számlálója

Mintegy 2,6 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálójának hároméves működése alatt, ez hozzávetőlegesen egy kétszázezres nagyváros éves kibocsátásával egyenlő – közölte a MÁV-Volán csoport szombaton az MTI-vel.

Megtalálták a szellőztetés leghatásosabb módját

A Debreceni Egyetem kutatói szerint az irodák téli szellőztetésére a legjobb módszer, ha gépek segítségével engedünk be friss levegőt célzottan oda, ahol az a legjobban hasznosul.

Kék bolygó – Szén-dioxid-szennyezésből értéket teremtő cég mutatkozott be Áder János podcastjában

A szén-dioxid megkötésének és hasznosításának új módszereit fejlesztő magyar cég mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető.

Az F1 a fenntarthatóság élén: az autóipar előtt jár a versenysorozat

A Formula-1 a versenyhelyszínek között gyakran költözik, ami komoly emisszióval jár.

Az EP a szén-dioxid megkötésének új célértékeit meghatározó rendeletet fogadott el

Az Európai Parlament elfogadta azt az új rendeletet, amely új célértékeket vezet be, egyebek mellett 2030-ra a vállaltnál 15 százalékkal nagyobb arányú szén-dioxid-elnyelést irányoz elő a gáz hosszú távú megkötésére és légkörből való kivonására – tájékoztatott az uniós parlement kedden.

Az EU új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasol az új nehézgépjárművekre 2030-tól

Az Európai Bizottság új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasolt 2030-tól az új nehézgépjárművekre, kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsiknál pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést érne el – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Áttörést értek el amerikai kutatók a fúziós energia területén

Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.

Ausztrália 2030-ra 43 százalékkal, 2050-re nullára csökkenti a szén-dioxid-kibocsátását

Ausztrália parlamentje csütörtökön elfogadta az arról szóló törvényt, hogy 2030-ra 43 százalékkal, 2050-re nullára csökkenti szén-dioxid-kibocsátást.

Szlovénia legkésőbb 2033-ig leállítja a szénalapú villamosenergia-termelését

A szlovén kormány csütörtökön elfogadta azt a nemzeti stratégiát, amely szerint az ország 2033-ig leállítja a szénalapú villamosenergia-termelését, és átszervezi annak a két tartománynak a gazdasági tevékenységét, amelyben még mindig működnek aktív szénbányák – közölte a szlovén kormányzati kommunikációs hivatal (UKOM).

A növekvő légköri szén-dioxidra fotoszintézisük növelésével válaszolnak az idős tölgyfák

Egyharmaddal fogják növelni fotoszintézisük mértékét az idős tölgyfák válaszul a légköri szén-dioxid 2050-re várható átlagos növekedésére – derítették ki a Birminghami Egyetem kutatói.