termelés

Csaknem 1 milliárd forintból fejleszt fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 985 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Ukrajna öt országba, köztük Magyarországra tervez villamos energiát exportálni

Ukrajnában ismét többlet villamosenergia-termelést regisztráltak csütörtökön, aminek következtében a tervek szerint újból megindulhat az áramexport több országba, köztük Magyarországra – számolt be az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata pénteken a Telegramon.

MBH: a tavalyinál nyugodtabb évre számíthat a magyar mezőgazdaság

Magyarországon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nyugodtabb évre számíthat az idén, mint 2023-ban, főképp az állattartók kilátásai javultak, hosszabb távon kiegyensúlyozottabb időszak várható az agráriumban – mondták a szakértők az MBH Bank keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az előző hónaphoz képest 2,6%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

2023 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Kukoricarostból készült biogázt táplál az országos gázhálózatba a Pannonia Bio és az E.ON

Csaknem 100 százalékos tisztaságú, növényi rost alapú biometánt táplálnak a hazai földgázhálózatba az E.ON Hungária csoport és a Pannonia Bio Zrt. együttműködésében – közölte az E.ON az MTI-vel hétfőn.

Agrárminisztérium: a hódmezővásárhelyi talajszelvény lett az Év talaja

Idén a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyarország talaja címet a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján – jelentette be a minisztérium szerdai közleménye szerint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Év talaja 2023 címmel kedden tartott szakmai konferencián.

NAK: idén is eredményesen működött a jégkármérséklő rendszer

Idén is eredményesen működött a jégkármérséklő rendszer, Magyarországon jóval kevesebb jégkárt regisztráltak, mint a térség más államaiban – közölte az MTI-vel kedden Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Engedélyezték a kitermelés elkezdését a legnagyobb brit tengeri olajmezőn

Engedélyezte szerdán a brit szakhatóság a legnagyobb, művelés alatt még nem álló brit tengeri nyersolaj-lelőhely kiaknázását.

Öt jótanács a fenntartható mezőgazdaság támogatására

Európa szerte rendezvényekkel és ismeretterjesztő kampányokkal ünneplik az Ökogazdálkodás Napját a biomozgalom képviselői és támogatói.

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a MATE szakemberei

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei Szarvason, a Galambosi Rizskísérleti Telepen – közölte a MATE az MTI-vel hétfőn.