Környezetvédelem

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a MATE szakemberei

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei Szarvason, a Galambosi Rizskísérleti Telepen - közölte a MATE az MTI-vel hétfőn.

A kísérleteket az árasztásos technológia magas vízigénye indokolta, ugyanis 1 kilogramm fehér rizs előállítása 5 ezer liter vizet igényel. Az árasztás nélkül termeszthető fajtákhoz feleennyi vagy akár kevesebb is elég, ráadásul a termesztéssel járó metánkibocsátás is alacsonyabb – írták. A közlemény szerint a Szarvason előállított új fajták közül az egyik kiemelkedő, hektáronként akár 10 tonnás termésre is képes, míg a másik fajtának a kiváló főzési tulajdonságait emelték ki. Mindkettőből rendelkezésre áll már annyi vetőmag, hogy el lehet kezdeni a termesztést, és később eljuthat a külföldi partnerintézményekhez is – közölték az MTI kérdésére.

A MATE hangsúlyozta, hogy Magyarország ma is a rizstermesztés északi határa Európában, így szántóföldi laboratóriumnak is tekinthető. A szarvasi telep folyamatos kapcsolatban áll például a hasonló klimatikus körülményekkel rendelkező Chile szakembereivel, a legfontosabb partnerországgal, a Fülöp-szigetekkel pedig oktatási és tudományos együttműködés is kiépült – tették hozzá.