turizmus

AM: a fenntartható erdei turizmus az egész társadalom számára érték

Az erdők a belföldi turizmus kiemelkedően fontos helyszínei, rekreációs szolgáltatásuk minden magyar állampolgár, az egész társadalom számára igénybe vehető érték – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Az ökoturizmus helyzetértékelése című konferencián szerdán Budapesten, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Amszterdami hatóságok: több százezer eurónyi kárt okoz az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták kikötői blokádja

Hajónként akár 800 ezer eurónyi (315 millió forint) kárt is okozhat az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport sétahajók elleni blokádja az Amszterdamba vezető IJmuiden kikötővárosban – jelentette kedden a holland sajtó az amszterdami kikötői hatóságra hivatkozva.

Kikötőzsiliphez láncolták magukat az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták Hollandiában

Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében vasárnap, így tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen.

Hungexpo: csaknem 30 ezer látogató kereste fel a Utazás+ Kiállítást és a Budapest Boat Show-t

Csaknem 30 ezer látogató kereste fel az Utazás+ Kiállítást, valamint a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-t február 22-25. között – közölte a Hungexpo hétfőn az MTI-vel.

Kerékpáros rekord született a Tisza-tónál

Kerékpáros rekord született a Tisza-tónál idén júliusban, amikor 18 075, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége – olvasható a mesterséges tavat üzemeltető igazgatóság honlapján.