zöldenergia

Zöldenergia a közlekedésben – újra ülésezett az Energia21 Kezdeményezés

A zöldenergiával működő közúti és közösségi közlekedés helyzetéről egyeztetett az Energia21 Kezdeményezés, amely többek közt a tudatosságra hívja fel a figyelmet a közlekedés terén – közölte a neves szakemberekből szerveződött kezdeményezés pénteken az MTI-vel.

Koncz Zsófia: a kormány kiemelt helyen kezeli a zöldenergia-tárolók telepítését

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia, így a tárolás kiépítését a kormány kiemelt helyen kezeli – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden a Soproni Egyetemen (SOE), a közel 2,3 milliárd forintból kialakított három biomassza hőközpont átadásán. A fejlesztéssel a felsőoktatási intézmény az első olyan hazai egyetem, amely klímapozitívan működik.

Makronóm Intézet: Magyarország a világ élvonalába tör az energiatárolási rendszerek gyártásában

Magyarország a zöldenergia termelése mellett a világ élvonalába tör az energiatárolási rendszerek gyártásában is: az S&P és a Bloomberg számításai szerint Magyarország 2030-ra a világ negyedik legnagyobb energiatárolóberendezés-gyártójává válhat Kína, az Egyesült Államok és Németország után – írta elemzésében a Makronóm Intézet.

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján tartott pénzügyminiszteri kerekasztal beszélgetésen, Dubajban.

Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben

Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben, a rendezvénysorozatot Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia21 kezdeményezés vezetője indította el november 29-én, szerdán a győri Mobilis Interaktív Élményközpontban.

Fábián Gergely: a zöldenergiára való áttérés és a digitalizáció az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén. Erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.

Megfogalmazta első ajánlásait az Energia21 kezdeményezés

A frissen megalakult Energia21 kezdeményezés megfogalmazta első ajánlásait a kormány számára a zöldenergiára való áttéréshez, az első ajánlások a zöldenergia tárolása témakörében születtek – közölte az Energia21 az MTI-vel pénteken.

EM: januártól igényelhető támogatás a vállalati zöldenergia tárolói programban

Januártól igényelhető támogatás a vállalati zöldenergia tárolói programban – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-vel.

Nap Nyrt.: megkezdődött az első zöldáram-vásárlási megállapodás teljesítése

Megkezdődött a teljesítése annak a – magyar piacon elsőként kötött – zöldáram-vásárlási megállapodásnak, amelynek keretében a Nap Nyrt. hosszú távon biztosítja egy termelő vállalat villamosenergia-szükségletének egy részét – erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Földvári Gábor, a Nap Nyrt. vezérigazgatója.

Kiterjesztik Németországig az Ibériai-félszigetről induló H2Med zöldenergia-folyosót

Kiterjesztik Németországig az évtized végére felépülő H2Med nevű vezetéket, amelyen az Ibériai-félszigetről érkezhet zöld hidrogén az európai kontinensre – jelentette be vasárnap este Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján Párizsban.