Öko-drive

Zöldenergia a közlekedésben – újra ülésezett az Energia21 Kezdeményezés

A zöldenergiával működő közúti és közösségi közlekedés helyzetéről egyeztetett az Energia21 Kezdeményezés, amely többek közt a tudatosságra hívja fel a figyelmet a közlekedés terén - közölte a neves szakemberekből szerveződött kezdeményezés pénteken az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Palkovics László professzor nyitó előadásával kezdődött az Energia21 Kezdeményezés második ülése, ami a közúti és vasúti közlekedés helyzetét dolgozta fel. A professzor előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy “az adatok alapján hazánkban növelni és ezért ösztönözni szükséges a zöldenergia elterjedését a közlekedésben”. Az Energia21 tíz ajánlást fogadott el, amelyet a döntéshozók és a polgárok figyelmébe ajánl. Ennek egyike, hogy szükség van a már elindított “zöldautó”, “zöldbusz” támogatások folytatására, valamint a teherszállítás miatt a “zöldkamion” programok elindítására. Előadást tartott Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is, az Energia21 Kezdeményezés egyik alapítótagja, aki a tudatos közlekedést és ezzel együtt járó energiahasználatot, valamint a gépjárművek megfelelő műszaki állapotának fontosságát emelte ki.

Vitézy Dávid alapítótag arra hívta fel a figyelmet, hogy “a kötöttpályás karbonneutrális közlekedési módok és a zöld közúti közlekedés kombinációjával fenntartható közlekedési kínálat kialakítására lenne szükség”. György László közgazdász, szakpolitikus meghívott előadóként bemutatta a Harmonikus Növekedési Indexet, ami az országok fenntartható fejlődésének értékelése során egyszerre veszi figyelembe a gazdasági, a pénzügyi, a környezeti, társadalmi, a munka- és tudásalapúság, valamint a demográfiai tényezőket is. Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást – olvasható az Energia21 közleményében.