Környezetvédelem

Rácz András: egyre nagyobb az igény a természetvédelmi helyek megismerésére

Rácz András kiemelte, hogy Magyarország tíz százaléka védett terület, de az ország területének harmada természetközeli állapotban maradt meg. Ez nagy nemzeti örökség, és mivel nem egybefüggő területről van szó, fenntartása, megóvása állandó munkát igényel – tette hozzá. Ismertette: jelenleg hétszáz ökoturisztikai létesítményt – például tanösvényt, erdei iskolát, tájházat, barlangot – tartanak nyilván, ahol évente 1,6 millió látogató fordul meg, és a különböző környezeti nevelési programokban körülbelül 200 ezer gyermek vesz részt.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy Mit jelent számodra a táj? címmel fotópályázatot hirdettek a 14-18 éves korosztálynak. A fiatalok november 8-ig pályázhatnak három képpel. A pályázat célja, hogy kivigye a gyerekeket a szabadba, és erősítse nemzeti identitásukat a lakókörnyezetük, tájegységek felfedezésével. A pályázaton a többi közt tárgynyereményeket, nemzeti parki belépőket, látogatási lehetőségeket lehet nyerni – mondta Rácz András.