Környezetvédelem

Húsmentes lett Skandinávia legzöldebb zenei fesztiválja

Az évente megrendezett NorthSide-on a hangsúly nem csak a zenén van, a zöld szempontok is igen fontosak.

A nyári fesztiválszezon idején, koncerteket hallgatva talán bele sem gondolunk, hogy egy ilyen rendezvénnyel mennyi hulladék keletkezik, illetve mekkora mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak ki. A vendégek akarva-akaratlan szemetelnek, a szelektív gyűjtés ritkán megoldott, az elfogyasztott termékek előállítása, illetve az infrastruktúra fenntartása, például a világítás pedig mind emisszióval jár. Akadnak ugyanakkor olyan fesztiválok, amelyek igyekeznek mérsékelni ökológiai lábnyomukat, visszaváltható műanyag poharakkal például Magyarországon is egyre több helyen találkozhatunk, írta az alternativenergia.hu.

Növényi alapú hamburger

A NorthSide-ot 2010 óta minden évben megtartják Dániában – az elmúlt években Aarhusban –, a háromnapos zenei fesztiválra az utóbbi években minden nap több tízezer vendég látogatott ki. A rendezvény különlegessége a sztárok és a feltörekvő tehetségek mellett a zöld fókusz: a fenntarthatóság, az innováció és a fogyasztók bevonása, tudatosságának növelése.

A rendezvény célja, hogy a legfenntarthatóbb és a leginkább környezettudatos fesztivál legyen. A koncertek mellett a résztvevők előadásokat is látogathatnak, de a szervezők egyéb intézkedésekkel, például a NorthSide-on kapható termékek szabályozásával is igyekeznek csökkenteni az ökológiai lábnyomot. A fesztivál az elmúlt években egyebek mellett visszaváltható poharakat, 100 százalékig organikus ételeket és italokat, illetve palackozott vízre vonatkozó tilalmat vezetett be. A NorthSide-on kapható egyéb termékek is közel 100 százalékig organikusak. 2017-ben az eladott műanyagpoharak 91 százalékát sikerült visszagyűjteni, az összes hulladék 78 százalékát, mintegy 210 tonnát pedig 16 kategóriába válogatva hasznosítottak újra.

2022-ben a rendezvény újabb fontos lépést tett a fenntarthatóság felé. A NorthSide-ot idén június 2-4-én tartották meg, a fellépők között szerepelt többek között Nick Cave and the Bad Seeds, Mø és Lewis Capaldi. 2022-ben a NorthSide lett az első olyan nagy fesztivál, amely teljes egészében zöld energiával működött, és az egyik első Európában, amely a vendégeknek és a stábtagoknak egyaránt csak növényi alapú ételeket kínált.

 

 

 

Képek: alternativenergia.hu

Borítkép: northside.dk