Környezetvédelem

Az amerikai környezetvédelmi hatóság vezetője is az ohioi vasúti baleset helyszínére látogatott

Az amerikai szövetségi környezetvédelmi hatóság vette át kedden a február 3-i súlyos vasúti baleset utáni kármentesítés felügyeletét Ohio államban, ahol több tíz tonna veszélyes anyag került a környezetbe.

A Környezetvédelmi Ügynökség (Environment Protection Agency) vezetője lakossági nyomásra több héttel a környezeti katasztrófa után látogatott el East Palestine településre, ahol bejelentette, hogy a hivatal szorosan nyomon követi a mentesítést. A balesetet okozó vasúti fuvarozó céget pedig felszólította, hogy minden eszközt használjon fel a szennyezett víz és levegő megtisztítására, valamint arra kötelezte, hogy térítse meg a lakosság és vállalkozások kártalanítása során felmerült szövetségi költségvetési kiadásokat.

Michael Regan a helyszínre érkezve úgy fogalmazott, hogy a baleset felforgatta a település családjainak életét, ezért a környezetvédelmi hivatal garantálja a fuvarozó cég felelősségre vonását egy teljes közösség egészségének és biztonságának kockáztatása miatt. A szövetségi hivatal vezetője azt mondta, hogy amennyiben a mentesítés elvégzésére kötelezett vasúti cég, a Norfolk Southern nem tesz eleget a hatósági rendelkezésnek, akkor a munkát a hivatal végezteti el, a költséget pedig háromszoros áron számlázza ki a cégnek. Kedden a közlekedési miniszter Pete Buttigieg bejelentette, hogy a helyszínre utazik. A minisztert az elmúlt napokban heves bírálatok érték, amiért még nem kereste fel a baleset helyszínét, az Ohio és Pennsylvania állam határán fekvő 5 ezer lakosú East Palestine kisvárost.

Február 3-án a településen egy 141 kocsiból álló vasúti szerelvény 50 vagonja siklott ki, köztük 10 veszélyes anyagot szállított. 5 kocsi tartalmazott vinil-kloridot, amelyet robbanásveszély miatt néhány nappal később irányított módon elégettek. A lakosság és több politikus hetek óta követel részletes magyarázatot és válaszokat aggályaira az egészségi kockázatokról. A környezetvédelmi hatóság ugyan többször közölte, hogy méréseik szerint a levegő károsanyag-tartalma a küszöbérték alatt van, és nem fenyeget egészségi károsodás, de a helyiek közül többen hirtelen egészségi panaszokról, valamint háziállatok pusztulásáról számoltak be, a környékbeli vizekből pedig olajos szennyeződésről mutattak be felvételeket.

Kedden hajnalban egy újabb teherszállító szerelvény is kisiklott az Egyesült Államokban. Ezúttal Nebraska államban a Union Pacific társaság szénszállító vonatának tucatnyi kocsija szaladt le a sínekről. A balesetben senki nem sérült meg és az áru jellege miatt környezetkárosodás sem történt.