Környezetvédelem

Feldman Zsolt: tízezer fát ültetnek el az idén a Településfásítási Programban

A Településfásítási Program harmadik ütemben 2023 tavaszán és őszén tízezer sorfát ültethetnek el 443 nyertes településen Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Vértesszőlősön tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a települések a klímaváltozást és a belterületi viszonyokat jól tűrő 13 fafajból, 10-30 példányt választhatnak a készlet erejéig. A fák földlabdások, 10-14 centiméter törzskörméretűek. A sorfákat a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szállítja. Az Agrárminisztérium által életre hívott Településfásítási Program hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya – emelte ki az államtitkár.

Nagy Csaba, Vértesszőlős független polgármestere elmondta, a Tatabánya szomszédságában lévő településen az elmúlt nyolc évben húsz százalékkal nőtt a lakosságszám, jelentős számban költöztek ide fiatal családok, az önkormányzat új óvodát és bölcsődét és játszótereket épített. A község korábban az oktatási intézmények udvarára kapott fákat, most pedig az új játszótér köré ültetnek facsemetéket a Településfásítási Programnak köszönhetően.