Környezetvédelem

OMV Petrom: húszéves mélypontra csökkent Románia földgázfogyasztása az első negyedévben

Húszéves mélypontra csökkent az első negyedévben Románia földgázfogyasztása az OMV Petrom első három havi mérlegében olvasható becslés szerint, amelyet pénteken ismertetett a Mediafax hírügynökség.

Az energiaipari vállalat számításai szerint a román gázfogyasztás az első három hónapban mintegy 13 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól, amit egyrészt a szokatlanul enyhe télnek tulajdonítanak, másrészt azzal magyaráznak, hogy a tavalyi leállást követően csak részlegesen sikerült újraindulniuk a nagy energiafogyasztó vállalatoknak. Ilyen körülmények között az OMV Petrom kiemelkedő eredménynek tartja, hogy 3,3 százalékkal 13,1 terawattórára (TWh) növelte az értékesített földgáz mennyiségét és 26-ról 32 százalékra emelte piaci részesedését.

Az OMV Petrom – a legnagyobb üzleti forgalmat lebonyolító romániai olajipari vállalat – az első három hónapban 9,5  milliárd lejes (718 milliárd forint) bevételt ért el a tavalyi első negyedévben regisztrált 12 milliárd lejhez képest, a nettó nyeresége 15 százalékkal 1,48 milliárd lejre esett vissza a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt – írta a Mediafax. Az energiaszabályozó hatóság honlapján elérhető tavaly december havi jelentés szerint osztrák OMV csoport többségi tulajdonában lévő OMV-Petrom (37,3 százalék) és a román állami Romgaz (53,8 százalék) biztosítja a romániai földgáztermelés több mint 90 százalékát. Románia földgázfogyasztását tavaly októberi adatok szerint 86,8 százalékban tudta hazai forrásokból fedezni, az import 13,2,1 százalékot tett ki.