Környezetvédelem

Lantos Csaba: országos víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Lantos Csaba közölte, hogy a sajtótájékoztató előtti megbeszélés is fontos lokális kérdésekről, a város ivóvízhálózatának fejlesztéséről szólt. Hozzátette: az Energiaügyi Minisztérium támogatja Szolnok ivóvízhálózatának rekonstrukcióját, az kapcsolódik a kormány célkitűzéséhez, hogy olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyek hosszú távra garantálják a víziközmű szolgáltatás biztonságát. Ennek keretében – többek között a Szolnokról, Szalay Ferenc polgármestertől érkező jelzések alapján – az Energiaügyi Minisztérium kiemelten támogatja a szolnoki Ady Endre utat érintő vízhálózat rekonstrukcióját is. A megvalósításra két ütemben összesen 682 millió forintot fordítanak – közölte a miniszter. Lantos Csaba kiemelte: mióta a víziközmű-ágazatot önálló államtitkárság képviseli, rendezetté vált a víziközmű-társaságok helyzete, míg korábban kétharmaduk csődközeli helyzetben volt.

Felidézte, hogy az idén január 1-jétől rendezték a nem lakossági víziközmű-díjakat. Korábban a nem lakossági felhasználók ivóvízdíjai között 49-szeres, szennyvízdíjai között pedig 26-szoros különbség is volt az országban. A díjakat egységesítették, és fejlesztési alapot hoztak létre, ami a vízrekonstrukciós program elindulását szolgálja – jelezte. A miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben mintegy 1000 milliárd forintot fordítottak víziközmű-fejlesztésekre, elsősorban szennyvízhálózatokra. Magyarországon a háztartások 95 százaléka be van kapcsolva a vezetékes vízhálózatba, és folyamatosan egészséges, jó minőségű ivóvizet tudnak biztosítani a szolgáltatók, a szennyvízhálózatra pedig a háztartások 84 százaléka csatlakozott – tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy a hazai ivóvíz-hálózat elöregedett, a vezetékekbe bepumpált víz több mint 22 százaléka elfolyik, ami komoly vízveszteség. Az országos víziközmű rekonstrukciós program azért indul, hogy ezt a helyzetet felszámolják, és javítgatás helyett érdemben, nagyobb szakaszokon ki tudják kicserélni a csöveket, illetve a kapcsolódó infrastruktúrát – fogalmazott.

Az országban a vízvezeték-hálózat hossza meghaladja a 90 ezer kilométert, ebből több mint 40 ezer kilométernyit kellene kicserélni; évente mintegy 1200 kilométerre van kapacitás – ismertette a miniszter. Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, azon az úton kell haladni továbbra is, amelyen haladva biztosítható Magyarország energiafüggetlensége. Hozzátette: a kormány európai szinten is kiemelkedő eredményeket mutathat fel a megújuló energia, a vízgazdálkodás és a földgázkészletek biztosítása területén. A jövőbe mutató fejlesztésekben Szolnok igyekezett mindenben élen járni – mondta, megjegyezve, hogy itt található az ország második legnagyobb napelemparkja és épül a legnagyobb kapacitású energiatárolója. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) gyebek mellett arról beszélt, hogy december óta a szolnoki Ady Endre úton hét csatorna vagy vízvezeték-törés történt, a tervek szerint  az év közepe körül indulhat el a problémakezelés. Átvilágították a város és a térség csatornahálózatát, ez alapján készülnek egy agglomerációs csatornahálózat-fejlesztésre. Ennek 2 milliárd forintos tervezési folyamata már elindult – tette hozzá.