Környezetvédelem

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) mórahalmi polgármester a projektet bemutató keddi rendezvényen úgy fogalmazott, a helyi energiafüggetlenség megteremtése hozzájárul a településen élők életminőségének javításához és biztosítja a város működésének fenntarthatóságát. A politikus elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően ma már Mórahalmon önkormányzati intézményben nincs működő gázkazán. A jogszabályi előírások miatt azonban a gázszolgáltatás alapdíját továbbra is ki kell fizetniük. A projekt célja egy olyan modell kialakítása volt, amely más kisvárosok számára is követhető – közölte a politikus. Mint mondta, a megvalósítás során sok olyan műszaki, szakmai kérdést kellett megoldani, amelyekkel korábban nem találkoztak, így a termál- és napenergia hasznosításának összehangolását, a termálvíz hordozta kísérőgázok felfogását, felhasználását.

A hétezer lakosú kisvárosban évente egymillió köbméter termálvizet termelnek ki, amely jelentős részét visszasajtolják, a fennmaradó mennyiség elhelyezésére pedig határ menti projekt indult. Egy innovációs pályázat segítségével dolgoznának ki megoldást a termálvíz hordozta energia tárolására, és készülnek az épületüzemeltetési rendszerek továbbfejlesztésére is – tudatta a polgármester. Szűcs Anikó vezető projektmenedzser elmondta, a kisvárosban korábban két geotermikus kaszkádrendszert alakítottak ki, amelyek részben ellátták az intézményeket és a gyógyfürdőt. A 2021-ben indult projekt célja az volt, hogy a helyben rendelkezésre álló termálkincs hatékonyabb kihasználásával teljes egészében megújuló forrásból biztosítsák az intézmények működtetéséhez szükséges hőenergiát. A projekt során egy 1336 méteres talpmélységű új vízadó kutat, valamint 1050 méteres mélységű visszasajtoló kutat alakítottak ki. Több mint 4143 méter hosszúságban új távhővezetéket építettek ki, ezzel egy rendszerbe integrálták a korábbi kettő, szigetszerűen működő geotermikus kaszkádrendszert. Nyolc új hőközpontot alakítottak ki, melyek a közelmúltban zárult fűtési idényben már működtek is.

A termávízből kinyert gáz hasznosítására 46 kilowatt teljesítményű gázmotort telepítettek, az ezzel megtermelt villamos energia képes biztosítani a rendszer működtetését. A projekt részeként bővítették az önkormányzati intézményeket ellátó napelemes kapacitást is – ismertette a fejlesztés részleteit a szakember.