Öko-drive

Elektromos hajók versenyét rendezik a Balatonon 

Augusztus 21-én kerül megrendezésre immáron kilencedik alkalommal a Zöldszalag Regatta, vagyis az elektromos hajók balatoni versenye.

Bár a jól ismert Kékszalag futamon is a versenyzők „üzemanyagát” is alapvetően megújuló energiaforrás, a szél jelenti, de ezzel a versennyel is már-már megkérdőjelezhetetlen az alternatív energiák felé történő elmozdulás. Az egyre erősebbé, gyorsabbá és nagyobb hatótávúvá váló elektromos hajók idővel kiszoríthatják a gázolaj meghajtású hajókat is.

MI IS AZ A ZÖLDSZALAG REGATTA?

Bár a Zöldszalag verseny létszámában elmarad a nagytestvér Kékszalagon résztvevők sokaságától, de a versenyzők száma folyamatosan gyarapodik. A szervezők bejelentése szerint az idei futam minden korábbinál nagyobb szabású lesz. Az első, még 2012-ben megrendezett próbatételen mindössze 12 hajó állt rajthoz, idén pedig a rendezők nagyjából 50 hajóval számolnak. A versenyre nevező hajók összteljesítménye az idén várhatóan megközelíti a 2000 lóerőt. A jelentős teljesítmény ellenére ezek a hajók nem dübörögve szelik át a Balatont, hanem csendben, méltósággal suhannak keresztül-kasul rajta. Ráadásul ezeknél a hajóknál nem is a gyorsaság az, ami leginkább mérvadó, hanem a hosszú hatótávolság. A vízi járművek így jellemzően 7-9 km/h sebességgel és 10 darab kijelölt pont érintésével hajózzák be a Balaton keleti medencéjét.

Maga a verseny még abban különbözik a tavon megrendezett Kékszalagtól, hogy útvonala csillagtúraszerű, és egyes állomások érintik a szárazföldet is. A hajósoknak a rendezőktől kapott térkép segítségével több tájékozódási pontot kell megkeresniük és megérinteniük. A versenyre bárki nevezhet, aki rendelkezik valamilyen elektromos hajtású vízi járművel. A táv és feladatok teljesítésével a versenyzőket külön kategóriákba (méret és akkumulátor-kapacitásalapján) sorolva értékelik. 

HOGY LEHET IGAZÁN ZÖLD AZ E-HAJÓZÁS?

Ahogy az elektromos autóknál úgy az e-hajóknál is felmerülő kérdés, hogy mennyire is zöld ez a fajta közlekedési mód, ha az üzemanyagként szolgáló elektromosság forrása valamilyen fosszilis erőműhöz köthető. A válasz ebben az esetben is megegyezik: a mobilitás úgy zöldíthető ki, ha az elektromosságot is alternatív módon állítjuk elő, például napelemes rendszerekkel. A napelemek és elektromos töltőállomások kombinált alkalmazása is egyre inkább elterjedt megoldás. Ahogy családi házaknál úgy a kikötőkben is könnyedén megoldható ez a technológiai megoldás.