Öko-drive

Magyar Nemzet – Már három európai gyártó kínál hidrogénvonatot

Már három európai gyártó kínál hidrogénvonatot - írta a hétfői Magyar Nemzet.

A lap közölte, hogy a kontinensen elsőként a francia Alstom helyezett üzembe hidrogénvonatot, augusztus óta pedig menetrend szerint közlekednek a járművek Németországban, a Bréma környéki, 126 kilométeres vonalon. A 14 hidrogénüzemű regionális szerelvény fokozatosan váltja majd ki a 15 régebbi dízelvonatot. Az Alstom üzemanyagcellás vonatainak az egyik legfontosabb alkatrészét, a forgóvázak keretét a magyarországi Mátranovákon gyártják – jegyezték meg. A svájci Stadler ugyancsak kifejlesztette a maga üzemanyagcellás modelljét. A vonat a kaliforniai Redlands Passenger Rail Project megrendelésére készült. Szolnokon gyártanak hozzá alumí­nium kocsitestet. A harmadik európai hidrogénvonat-fejlesztést a napokban jelentették be: a német Siemens kezdett próbaüzemet a Deutsche Bahnnal. Kiemelték, hogy a tankolás már éppen olyan gyors, mint egy hagyományos dízelmotorvonatnál. A hidrogént is maguk állítják elő: a megújuló energiát elektrolízisre használják fel, hogy közvetlenül a helyszínen termeljenek zöldhidrogént.

Jelenleg a nem villamosított vasútvonalakon – Európában ez az összes vonal 60 százaléka – dízelhajtású járművek üzemelnek. Csak Németországban a Deutsche Bahn körülbelül 250 millió liter gázolajat fogyaszt évente. Ennek a szénhidrogén-mennyiségnek a helyettesítése a feladat, és erre szolgálnak az akkumulátoros, üzemanyagcellás megoldások, valamint ezt célozza a környezetkímélő üzemanyagok, például a hidrokezelt növényi olajok használata. Az átállás a hidrogénhajtásra időigényes folyamat: évtizedekig tarthat, amíg az összes dízelmozdonyt lecserélik – olvasható a Magyar Nemzetben.

 

mti