Öko-drive

Az ünnepek idején is lehet vinni használt sütőolajat a Mol-kutakhoz

Az ünnepi időszakban is el lehet vinni a Mol-kutakhoz a használt sütőolajat, amelyből biodízel készülhet, így nem szennyezi a környezetet - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.

A használt sütőolaj legfeljebb 10 literes mennyiségig, más hulladékokkal nem kevert állapotban adható le. A begyűjtésében a társaság több mint 350 töltőállomása vesz részt, ezek listáját a Mol honlapján vagy telefonos alkalmazásán lehet megtekinteni – írták. A közlemény szerint a kezdeményezés legfontosabb üzenete, hogy a körforgásos gazdaság korszerű megoldásainak köszönhetően a sütés-főzés nem terheli a környezetet. A sütőolaj természetes eredetű, de káros anyag, hiszen a saját mennyiségének akár a milliószorosát is képes elszennyezni, ezért tilos háztartási hulladék közé keverni vagy lefolyóba önteni – hangsúlyozták. A kampányt azért időzítették mostanra, mert az év vége kiemelt időszak a sütőolaj-felhasználásban, amely a karácsonyi szezon egyik legnagyobb környezeti kihívása. A kezdeményezés emiatt a fenntarthatóságot és a körforgásos gazdaságot a középpontba állító vállalati stratégiához is igazodik. A társaság 2012-ben 80 tonna használt sütőolajat gyűjtött be, tavaly 464 tonnát, az elmúlt 11 évében összesen 2843 tonnát – tették hozzá.