Környezetvédelem

AM: nemzeti kincsünk és büszkeségünk a muraközi ló

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a hazai génmegőrzésben elért eredményeiről beszélt Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a muraközi ló génmegőrzési program záróeseményén pénteken Őriszentpéteren – tájékoztatta az MTI-t az agrártárca.

A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet az MME

A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME); a tájékoztatás szerint billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.

Kék bolygó – Ifj. Chikán Attila: a 2040-es évek végéig szükség lesz a fosszilis energiára

A megújuló energia aránya 2035-ig reálisan az ötven százalékot sem érheti el, a 2040-es évek végéig egyre csökkenő mértékben, de szükség lesz a fosszilis energiára, a nukleáris energiára pedig még azután is – mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. elnök-vezérigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent, legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Beltéri napelemeket fejlesztettek ki svájci kutatók

1 millió beltéri napelemet nyomtatnak évente a svájci gyárban.

Szolnokon építi meg az ország legnagyobb energiatárolóját a Forest-Vill Kft.

Magyarország legnagyobb energiatárolóját építi meg Szolnokon a MAVIR Zrt. megbízásából a Forest-Vill Kft. – közölte a villamosenergetikai cég hétfőn az MTI-vel.

Szemléletformálásra nyertek uniós támogatást agrárszervezetek

Gazdák szemléletformálására kapott 60 ezer euró (több mint 20 millió forint) uniós támogatást a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a szlovákiai Gazda Polgári Társulás – közölte az AGRYA hétfőn az MTI-vel.

Tányérunkon a változás – bármilyen étrendet követünk, mindannyian tudunk tenni a környezetünkért

A mértéktartó étkezés követése számos módon megjelenik a kultúránkban: van, aki spirituális téren tulajdonít neki nagy jelentőséget – idén a húsvét előtti nagyböjt időszaka épp múlt héten, február 14-én kezdődött el –, más az egészségét szem előtt tartva táplálkozik például az időszakos böjt szabályai szerint. A 21. században azonban ez a mértéktartás a lelki és egészségügyi szempontok mellett környezeti fontossággal is bír, és jelentős hatással van arra, hogy éghajlatunk és a körülöttünk lévő természet milyen állapotban van.

A másfélfokos küszöb már az ajtóban van. Itt a világvége vagy tehetünk még valamit?

A tavalyi, 2023-as év volt a mérések kezdete óta a legmelegebb globálisan, és hazánkban is a dobogó tetejére lépett. Az év több mint felében legalább 1,5 fokkal meghaladtuk az adott napokra vonatkozó átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, sőt, két nap erejéig a 2 fokot is átléptük.

3000 gólyapár fészkelhet idén az EON oszlopain

Új gólyafészek-tartók kihelyezése, fészek-kikönnyítések, a megrongálódott fészkek javítása és madárbarát hálózati burkolatok – így teszi biztonságossá a gólyák költését az E.ON

Brüsszelben dőlt el az EIT Awards sorsa: Íme, az innováció legjobbjai!

Biológiailag lebomló habok és környezetbarátabb akkumulátorok: kihirdették a 2024-es EIT Awards győzteseit.