Környezetvédelem

Tízezer fát ültetnek idén a Településfásítási program részeként

A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet – emelte ki Nagy István agrárminiszter Győrzámolyon, ahol a program részeként tíz fát ültettek pénteken.

Jelentős víziközmű-rekonstrukciót hajtanak végre Pécsen

Csaknem 3,1 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a pécsi víziközműrendszeren az év végéig – jelentette be a város külsős alpolgármestere csütörtökön.

Természetvédők: védelemre szorul a felszíni és felszín alatti vízkészlet is

Magyarországon a felszíni és felszín alatti vízkészlet is védelemre szorul, részben az ipari szennyeződések, részben a mezőgazdaság szennyezése miatt – hangsúlyozzák az MTI által a víz világnapján megkérdezett természetvédelmi szervezetek.

V. Németh Zsolt: fontos felismerni, hogy a víz korlátos mennyiségben áll rendelkezésre

Magyarországon természetesnek vesszük, hogy a víz korlátlanul rendelkezésre áll, de be kell látni, hogy ez nincs így – mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.

Együttműködési megállapodást kötött a Roszatom és a kínai atomenergia-hatóság

A gyorsneutronos reaktorok fejlesztéséről, a nukleáris üzemanyagciklus zárásáról írt alá hosszú távú együttműködési megállapodást Alekszej Lihacsov, az orosz Roszatom vezérigazgatója és Csang Ko-csien, a Kínai Népköztársaság Atomenergia Hatóságának (CAEA) vezetője Hszi Csin-ping kínai elnök oroszországi látogatása során Moszkvában – közölte a Roszatom szerdán az MTI-vel.

Kék bolygó – Áder János: Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat

Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat – erről Áder János volt köztársasági elnök beszélgetett a két város polgármesterével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

A Geely kínai járműgyártó rekordbevétellel zárta 2022-t

A Geely Auto Group kínai autógyártó rekordbevételt ért el tavaly a tartós chiphiány és a koronavírus-járvány ellenére – közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett vállalat kedden.

Kipucolják a Sió siófoki mederszakaszát

A Víz Világnapja alkalmából több évnyi szemetet kezdtek összeszedni a vízügyi igazgatóság munkatársai a Sió-csatorna három kilométer hosszú, siófoki mederszakaszán szerdán reggel.

A Balatonnál megkezdődik a szúnyoggyérítés

Megkezdődik a csípőszúnyogok gyérítése a Balatonnál március 27-28-án – közölte a munkát szervező Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel kedden.

CBRE: a környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás egyre fontosabb az ingatlanpiacon

A környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás egyre fontosabb szerepet játszik az ingatlanpiacon is – derült ki a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó új globális felméréséből.