Magyar cég fejlesztette ki a párából ivóvizet készítő gépet
A Clasman Kft. magyar cég, amely hatékony ivóvíz előállító berendezést fejlesztett ki páratartalomból, a Kék Bolygó podcastjában bemutatta a technológiát
A Clasman Kft. magyar cég, amely hatékony ivóvíz előállító berendezést fejlesztett ki páratartalomból, a Kék Bolygó podcastjában bemutatta a technológiát
A daruvonulás a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi látványossága; október elejétől november közepéig mintegy 250 ezer egyed fordul meg a térségben – mondta Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában feltöltött videójában az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.
A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében.
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az ENSZ fenntartható fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon – közölte a programot életre hívó Pressinform kommunikációs ügynökség az MTI-vel közleményben.
Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket – közölte Nagy István agrárminiszter közleményében, amelyet az Agrárminisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez.
A 380 millió euró jól hangzik, de messze nem tökéletes a történet.
Egy város számára a fával borított területei nemcsak gazdag ökoszisztémát jelentenek, hanem egyúttal élhetőbbé, a klímaváltozás negatív hatásaival szemben védettebbé teszik környezetet – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Feldman Zsolt Balatonbogláron, a Platán strandon a Településfásítási program keretében tartott faültetés alkalmával.
Együttműködési megállapodást kötött a debreceni állatkert (Zoo Debrecen) a kárpátaljai Papilio természet- és környezetvédelmi egyesülettel, a dokumentumot csütörtökön írták alá a cívisvárosban – közölte az állatkert vezetője az MTI-vel.
Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében, amelyben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.
A korábbi, 100 százalékos támogatási rendszer fennmaradt keretét is beforgatják a Napenergia Plusz Programba.