5 pontból álló akcióterv a hazai e-mobilitás térnyerésének felgyorsítására
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület öt pontban foglalta össze a legfontosabb terveket.
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület öt pontban foglalta össze a legfontosabb terveket.
Augusztus végéig 56666 tisztán elektromos vagy hibrid gépkocsit helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. 2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer volt belőlük, számuk tehát húsz hónap alatt megduplázódott. A klímabarát hajtásra utaló táblákból több mint 23 ezret a fővárosban adtak ki.
A kormány célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, aminek megvalósításában kiemelt szerepet játszik a közlekedés zöldítése, mert Magyarországon a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés felel. Idén Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya szeptember 16. és 22. között zajlik, az ehhez kapcsolódó programokhoz a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) összesen 180 millió forint összegű támogatási lehetőséget hirdet a települések számára – közölte a tárca.
Több mint 100 csoport bringázott már országszerte.
Már több mint 66 ezer jármű kapott új formátumú, négy betűvel és három számmal ellátott rendszámot – írta a közösségi oldalán pénteken a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A Volánbusz folytatja az elektromos autóbuszok tesztelését a fővárosi agglomerációban, szeptember 1. és szeptember 26. között Solaris Urbino 15 LE Electric elővárosi elektromos autóbuszt próbálnak ki – közölte a közúti közlekedési társaság.
Szeptember első felében menetrendszerinti járatként tesztelik az új villany-Ikarust a lengyel fővárosban, melyhez “hat évtizeden át elválaszthatatlanul hozzátartozott a legendás márka” – közölte szerdán a varsói tömegközlekedési vállalat (MZA).
A Magyar Posta 40 darab elektromos meghajtású zárt áruszállító gépjárművet vásárolt, a meghívásos tenderen nyertes ITE Bus&Truck Kft., az ITK Holding Zrt. leányvállalata 20 darab Mercedes-Benz eVito és 20 darab Mercedes-Benz eSprinter járművet szállít a társaságnak.
A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.
A japán Honda és a dél-koreai LG egy óriás akkumulátorgyárat épít fel közösen az Egyesült Államokban, a beruházás értéke 4,4 milliárd dollár (mintegy 1790 milliárd forint).