Technika

Von der Leyen: az EU jövőre 30 milliárd köbméternyi gázhiánnyal számolhat

Az Európai Unió (EU) energiaellátása a tél folyamán biztosított, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.

A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el

A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk – írta vasárnap a Dutchnews hírportál.

Közösen épít hőszigetelőanyag-gyárat a Masterplast és a Market

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast cégcsoport és a Market Építő Zrt. két új, kőzetgyapot hőszigetelő anyagot előállító gyár létrehozására Magyarországon és Szerbiában – jelentették be a társaságok közös sajtótájékoztatójukon Budapesten pénteken.

Fix áras energiatarifáról döntött az MVM Next

Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit az érintett néhány tízezer, nem magánszemély ügyfél számára, a tervezhetőség érdekében a január elsejétől érvényes árakat már pénteken közzétették – hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött pénteki közleményében.

Megnyílt a Mol új székháza

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását – mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.

Fenntarthatósági startupokat támogat a Kék Bolygó Alapítvány

Lezárult a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány startupokat támogató fejlesztési programjának második köre, a tevékenységükkel a környezeti fenntarthatóságot előmozdító kezdő vállalkozások hétfőn este Budapesten mutatták be cégüket és piaci megoldásaikat a szakmai zsűri és befektetők előtt.

Elon Musk rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat

Elon Musk amerikai üzletember rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat – közölte az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

A francia kormány egyszeri támogatást nyújt az alacsony jövedelműeknek az üzemanyagszámla kifizetéséhez

Egyszeri, 100 eurós üzemanyagár-támogatást nyújt a francia kormány az alacsony jövedelmű munkavállalóknak – jelentette be szerdán Élisabeth Borne miniszterelnök.

Újraindult Szlovénia legnagyobb széntüzelésű hőerőműve

Másfél hónap leállás után hétfőn újraindult Szlovénia legnagyobb széntüzelésű hőerőműve, a sostanji TES – közölte a hőerőművet kezelő vállalat.

A németek több mint kétharmada spórol a fűtéssel

A németországi háztartások több mint kétharmada kevesebbet fűt az idén, mint tavaly – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.