Technika

Olaszországban hiánycikk lett az egészségügyi kártyához szükséges mikrochip

A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap kedden.

Az újság megjegyezte, hogy a társadalombiztosítási adatokat tartalmazó kártyák mikrochip nélkül használhatatlanok, hiszen az egészségügyi intézményekben nem tudják őket elektronikusan leolvasni. A közel hatvan millió lakosú országban minden állampolgárnak, valamint letelepedett vagy menedékkérelemben részesült külföldinek van úgynevezett egészségügyi kártyája, amely a személyi igazolvány mellett a legjelentősebb adathordozó dokumentumnak számít. Több napilap jelentése szerint a gazdasági minisztérium rendelkezett arról, hogy az elektronikus kártyát mikrochip nélkül állítsák ki, vagyis digitális funkciók nélkül, amelyek hiányában semmilyen internetes szolgáltatáshoz nem lehet hozzáférni. Kártya nélkül egyebek között nem lehet kezdeményes áron gyógyszert vásárolni, vagy kórházi rendeléshez időpontot foglalni.

Az illetékes tárca honlapján közölt magyarázat szerint nem tudnak megfelelő mennyiségben hardver darabkákat gyártani az ahhoz szükséges félvezetők, valamint más nyersanyagok nemzetközi piacán kialakult válság miatt. Az alapanyagok megnehezült beszerzése következtében esetleges gyógyszerhiány is kialakulhat – hívta fel a figyelmet a Farmindustria olasz gyógyszeripari szövetség. A Corriere della Sera napilap adatai szerint a nyersanyaghiány és az energiaárak ugrásszerű emelkedése több ágazatban is a termelés és a működés leállásához vezethet: az újság a kohászatot, a kereskedelmi és szolgáltatási szektort említi. Hangsúlyozza emellett a bezárást fontolgató 154 papírgyár helyzetét, amelyek közel húszezer dolgozónak adnak munkát. Az egyik legnagyobb kerámiaüzem tulajdonosa a Corrierének úgy nyilatkozott, tele vannak rendeléssel, de a nyári szünet után nem biztos, hogy újranyitnak, mivel a jelenlegi energiaköltségekkel “nem éri meg csempét gyártani”.

A La Repubblica előrejelzései szerint a fűtési szezon kezdetével nehézségbe kerülnek a kulturális intézmények is. Róma egyik legnagyobb színháza, a Teatro Argentina az idei év első hat hónapjában 123 ezer eurót fizetett az energiaszámlákért a tavalyi azonos időszakban költött 57 ezerhez képest.

 

mti