elektromos autó

Újabb luxusmárka áll át elektromos autókra

Egyre több autógyár vág bele az elektromos modellek gyártásába, a Bentley döntése azonban meglepő lehet: 2030-tól csak zöld járműveket készítenek majd.

280 darab elektromos taxit vásárolhatnak pályázattal a cégek

Meghosszabbodik taxisokra vonatkozó személygépjármű-csere határideje – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

2000 darab elektromos autóra igényeltek támogatást

Összesen mintegy 6 milliárd forinttal támogatja a kormány több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzését a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben, mostanra már több mint 1600 pályázat rendelkezik támogatói okirattal csaknem kétezer jármű megvásárlásához – közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a tárca tájékoztatása szerint.

Sorozatgyártásba kerül a napelemes elektromos autó

A napenergia az élet egyre több területén játszik meghatározó szerepet, a piacon is elérhető járműveknél ugyanakkor csak az utóbbi időkben kezdtek el megjelenni a napelemek.

Platófedőkre szereltek napelemet, növelve az autók hatótávját

A pick-upok gyakori kiegészítője a platófedél, amely nemcsak a rakományt védik a lezuhanástól és az időjárástól, hanem akár aerodinamikai előnyt is jelenthet.

Szennyező autókat szűrnek péntekig az utakon

Hétfőn kezdődött és péntekig tart az idei közúti közlekedési környezetvédelmi akció – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Egyre látványosabban fejlődnek a napelemes autók

Ahogy terjednek az otthoni napelemek és az elektromos járművek, egyre több autós képes otthon is ellátni energiával autóját. A járművek tetejére telepíthető napelemeket azonban valamiért még mindig sok kétkedés fogadja. Bár egyelőre egy-két kísérleti autót leszámítva a napelemes tetők még nem képesek teljesen feltölteni az elektromos autókat, a technológia így is sokat fejlődött az évek […]

Veszélybe került a Tesla egyeduralma?

A Tesla az utóbbi időkben a piac meghatározó szereplőjévé vált akkumulátoraival, elképzelhető azonban, hogy rövidesen új kihívóra akad ezen a téren.

15 perc alatt merült ki az elektromos autók támogatási kerete

Rövid idő alatt kimerült az elektromos járművek vásárlásának támogatására szánt ötmilliárd forintos keret, ezért a tervek szerint folytatódik a támogatási program – közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.

Radikálisan csökkenthető az elektromos autók üzemeltetési költsége

Érdemes élni a kor nyújtotta technológiai fejlesztésekkel, és habár elsőre jelentős beruházásnak tűnhetnek ezek, mégis hosszú távon biztos és gyorsan megtérülő befektetéseknek tekinthetők. Így van ez a napelemes rendszerekkel és az elektromos autókkal is. Amennyiben utánaszámolunk energiaköltségeinknek (villanyszámla, üzemanyagköltség), akkor rájöhetünk, hogy az egyszeri befektetés mennyivel gazdaságosabb volt háztartásunk számára. A következőkben ezek bizonyításával foglalkozunk. […]