Öko-drive

Nagyon hasznos frissítések érkeztek a Google Térképhez

Az új funkciók révén még gyorsabbá és egyszerűbbé válhat az elektromos kocsik töltése.

A frissítéssel a Google elsősorban az elektromos autók tulajdonosainak életét próbálja megkönnyíteni. Az új funkciókkal egyszerűbb lesz az elektromos járművek töltése, és még energiát is spórolhat az ember. Az újításoknak köszönhetően sokkal kényelmesebb lesz az elektromos járművek használata, de a hagyományos autókkal is jobb lesz közlekedni. Az elektromos járművek egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon. Ennek oka nemcsak az, hogy sokan felismerik a kibocsátás-csökkentés jelentőségét, hanem az is, hogy egy ilyen modell fenntartási költsége jóval alacsonyabb, mint egy hagyományos járművé. A beruházás emiatt viszonylag gyorsan megtérül.

Az e-járművek használatának ugyanakkor továbbra is megvannak a hátulütői. Az egyik nehézség az, hogy amennyiben az ember nem tájékozódik előre, kellemetlen folyamattá válhat a specifikus töltőállomások megtalálása. Ezt a problémát orvosolhatja a Google újítása – számol be az InsideEVs.

A keresőóriás azzal könnyítené meg a tulajdonosok életét, hogy a Google Térképet frissítve lehetővé tette a gyorstöltő-állomások keresését. Korábban gyakran előfordult, hogy a sofőrnek ugyan gyorstöltésre lett volna szüksége, az alkalmazás mégis egy lassabb állomáshoz terelte az embert. A frissítésnek hála immár kiválasztható, hogy a térkép csak olyan állomásokat mutasson meg, amelyek legalább 50 kilowattosak. Az új funkció eléréséhez egyszerűen be kell írni a keresőmezőbe, hogy elektromos töltő vagy elektromos töltőállomás, a keresést követően pedig megjelenik a korábban nem látott opció. A szűrésnél ugyanis már kiválasztható a gyorsöltő lehetőség. A funkció Androidra és iOS-re is elérhető itthon, a hozzáféréshez természetesen frissíteni kell az alkalmazást, ha ez nem történt meg automatikusan. A Google töltő teljesítményének kiválasztása mellett a csatlakozó típusát is szűrhetjük.

A frissítés részeként kiadott másik újítással lehetővé vált a felhasználók számára, hogy az útvonaltervezést az adott járműhöz igazítsák, legyen szó belső égésű motoros vagy elektromos járműről. Utóbbi esetén a rendszer nemcsak azt veszi figyelembe, hogy miként juthat el az ember a leghatékonyabban és leggyorsabban az úti célhoz, hanem azt is, hogy útközben esetleg kell-e töltenie. A Google szerint ez minden olyan országban elérhető, ahol van kiépített töltőhálózat.