elektromos autó

Románia továbbra is kiemelten támogatja az új elektromos autók vásárlását a roncsautóprogramban

Románia továbbra is kiemelten támogatja az új elektromos autók vásárlását a roncsautóprogramban – jelentette be szerdán Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Az elektromos közlekedés elősegítéséhez fel kell gyorsítani a töltőinfrastruktúra kiépítését

Ahhoz, hogy az Európai Unió elősegítse az áttörést az elektromos közlekedés területén, fel kell gyorsítania a töltőinfrastruktúra kiépítését – közölte az Európai Számvevőszék kedden közzétett jelentésében.

A Bosch legalább húsz évig foglalkozik még robbanómotorokkal

Az elektromobilitás előretörése mellett a robbanómotoron alapuló hagyományos meghajtási technológiát is fejleszteni kell, és a Bosch legalább húsz évig hajt még végre beruházásokat ezen a területen – ismertették csütörtökön Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.

Kecskeméten folytatódik az elektromos buszok tesztelése

Kecskeméten csütörtöktől május 20-ig nyílik lehetőség kipróbálni a Zöld busz program mintaprojektjének elektromos autóbuszát.

63 millió céges autó szennyezi a légkört Európában

Érdemes odafigyelnie a cégeknek céges autóflottájuk megválogatásánál és üzemeltetésénél, ugyanis a közúti közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás zöméért ezek a járművek felelősek a leginkább Európában, mutatott rá egy tanulmány. 

30 százalékkal több áramot töltöttek a hazai elektromos autókba tavaly

A magyarországi elektromos autókba 7,1 gigawattóra (GWh) energiát töltöttek az autósok a nyilvános elektromos töltőállomásokon tavaly, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 25 százalékkal nőtt a töltések száma és 30 százalékkal a töltésekre fordított energia mennyisége – tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közleményében az MTI-t.

Alternatív hajtásláncra állítja át fokozatosan kishaszongépjárműveit a Renault

Praktikus szolgáltatásokkal és konfigurációkkal kiegészítve, az alternatív hajtásláncok széleskörű elterjedésére való felkészülés jegyében mutatta be új kishaszongépjármű (LCV) termékcsaládját szerdán a Renault online prezentáció keretében.

Horvát céghez kerül a Bugatti márkanév

Minden jel arra utal, hogy a horvát Rimac Automobili szerezi meg a Bugatti márkanevet.

Németország a második helyen az elektromosautó-eladásban a világon

Németország tavaly megelőzte az Egyesült Államokat az elektromos és a plugin hibrid autók eladása terén és a második helyre jött fel Kína után.

1000 kilométeres hatótávot ígér az új kínai elektromos autó

A kínai elektromos autó gyártó a NIO bemutatta új modelljét az ET7-est.