jármű

Hibrid járművet tesztel a Volánbusz

A német Daimler Buses GmbH buszgyártó tavaly bemutatott Mercedes-Benz Intouro K hibrid-dízel meghajtású autóbuszát teszteli Budapest és Jászberény között a héten, csütörtökig a Volánbusz – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Ásványolaj szövetség: 17,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első három negyedévben

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Nagy Ádám: Magyarország jelentős járműipari központ

Magyarország európai viszonyrendszerben is jelentős járműipari központ, a járműgyártás alágazatai a jelen gazdasági helyzetben is növekedni tudnak.

Folytatódik a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programja

Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz – közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.

Az Opel Experimental a márka jövőjének tiszta előképe

Német energia: az Opel Experimental a márka három pillérének megtestesítője.

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend.

A rendszerváltás óta először érkeznek vadonatúj kompok és katamaránok a Balatonra

Pénteken érik el a Balatonhoz vezető Sió-csatornát a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vadonatúj személyszállító hajói, amelyek szerdán indultak Komáromból.

Száztíz új, környezetkímélő hulladékgyűjtő járművel bővítette gépparkját a Budapesti Közművek

Száztíz új, modern és környezetkímélő hulladékgyűjtő járművel bővítette gépparkját a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Tizenkilenc új autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében

Tizenkilenc új, a legmodernebb, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.

Csehországban 28 százalékkal nőtt az autógyártás az első négy hónapban

Éves összehasonlításban 28,5 százalékkal 464 444-re nőtt az első négy hónapban a személyautók gyártása Csehországban – jelentette csütörtökön a cseh autóipari szövetség.